„Magyarországon sosem éreztem magam fenyegetve” :)

Budapesten címmel Paweł Michalak hazánkról ír blogot lengyelül. Nálunk szerzett tapasztalatairól faggattuk.

– Átélt bármiféle kulturális sokkot, amióta szorosabb a kapcsolata Magyarországgal?
– Lengyelország és Magyarország sok mindenben különbözik, de nem annyira, hogy az kulturális sokkot váltson ki. Azt inkább a japánok szokták itt átélni. Szerintük például a magyar bolti pénztárosok szinte szó szerint szórják a pénzt. Néha csak úgy repked a pultra az apró. Japánban ezzel szemben igen rafinált módon történik a visszajáró átadása: a pénztáros a tenyerünk felé teszi a sajátját, és finoman belecsúsztatja a pénzt, úgyhogy számukra a magyar szokás nagyon sértő.

– Ha nincs is akkora különbség, de mégis mind a mai napig mely tipikus magyar jelenségeket furcsállja?
– Meglep, hogy a lengyelekkel összehasonlítva a magyarok milyen közvetlenek. Lengyelországban a boltban a pénztáros még akkor is jó napottal köszön, ha fiatal. Magyarországon sziát mondanak azok is, akik a nagyszüleim lehetnének. A buszon utazva pedig percenként lehet hallani, hogy „bocs!” vagy „ne haragudj!”, nálunk ez nem így megy. Ez a közvetlenség jellemző idegenek között egy liftben vagy a nyilvános mellékhelyiségekben. Ez fura számomra, de összességében tetszik ez a lazaság. A lengyelek szerintem kevésbé barátságosak, és gyakran keresik az alkalmat a veszekedésre. Csodálkozásra késztetnek egészen hétköznapi dolgok is, mint például az ételek ízei: a magyar savanyú káposzta édes; a paradicsomleveshez pedig itt cukrot adnak. Ez nálunk elképzelhetetlen. Aztán nem tudom megszokni azt a magyar éttermekben, hogy centi- és decilitert használnak mértékegységként. És az is fura számomra, hogy vendégségbe érkezve nem kínálnak meg teával, mivel nálunk minden alkalommal így tesznek.

– Milyen előnyei és milyen hátrányai vannak a magyarországi életnek?
– A magyarok már említett közvetlenségén túl az előnyök közé sorolható a biztonság. Magyarországon, ha az éjszaka közepén elhaladok egy csoport fiatal mellett, és nincs senki a környéken, rám köszönnek és átengednek. Nálunk ilyen helyzetben inkább átmennék az utca túloldalára vagy visszafordulnék. A lengyelek, különösen ha isznak, igencsak konfliktuskeresők és agresszívak. Magyarországon sosem éreztem magam fenyegetve. Léteznek viszont olyan dolgok, amelyek kevésbé bűvölnek el. A magyarok, hasonlóan a lengyelekhez, gyakran panaszkodnak, még ha ezt sokszor Magyarország nehéz sorsára és történelmére hivatkozva teszik is. Sokszor az sem tetszik, ahogy bánnak velem az éttermekben, boltokban. Időnként a hozzáértés hiánya is zavar, meg az is, ha le akarnak húzni a pénzzel. A „hát, az a baj, hogy ” kezdetű mondatok mögött pedig azt érzem, hogy valójában az illető azt akarja mondani, „ennyi pénzért nem fogjuk megcsinálni”.

– A blogján a magyar kultúra egészen különböző területeit érintő témákról lehet olvasni. Honnan meríti az ötleteket?
– Sok minden a tanulmányaim során ragadt rám. Szeretek olyan témákról írni, amelyek számomra értékesnek látszanak, ugyanakkor tudom, ez nem mindig találkozik az olvasók elvárásaival. Manapság egyébként is azok a tartalmak számíthatnak érdeklődésre, amelyeket három perc alatt el lehet olvasni. Azzal is tisztában vagyok, hogy az olvasóim tudása Magyarországról eléggé különböző, ezért próbálok úgy írni, hogy mindenki találjon számára érdekes olvasnivalót. Jelenleg Arany Jánosról tervezek írni, az első olyan magyar alkotóról, aki művészetébe bevonta a pszichológiát is. Nagyon érdekesnek találom ezt a témát.

 – Gyakran ismételgetjük: „lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát”. De tényleg létezik még ez a legendás barátság?

– Meglepődtem, hogy a magyarok milyen gyakran ismétlik ezt a mondást. Többször, mint a lengyelek, akik egyébként nagyon kedvelik a magyarokat, és ha találkoznak velük, ki is fejezik ezt. Ez az érzés kölcsönös, mert magam is azt tapasztaltam, hogy kedvesen bánnak velem, amikor kiderül, honnan vagyok. Úgy vélem, érdemes ápolni ezt a barátságot a két nép között, főleg mostanában, amikor időnként elég nehéz megállapítani, kiben is érdemes bízni.

– Mit lehet tudni a blog olvasóiról?
– A statisztikák szerint többségük 25 és 34 év közötti, és Lengyelországban él. Olvassák a magyarok iránt érdeklődők, a magyar szakosok és olyanok is, akik Magyarországra terveznek nyaralást. Tőlük számos kérdést kapok a látnivalókkal, az ételekkel vagy éppen a múzeumokkal kapcsolatban. Vannak olyan olvasóim is, akik lengyelként itt élnek. Nagyon örülök, hogy nő a látogatók száma, mert a lengyelek tudása Magyarországról még mindig elég felszínes.