Tüntetőket állított elő a moszkvai rendőrség

Több mint kétszáz ellenzéki tüntetőt előállítottak elő Moszkvában, ahol több ezren gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a Navalnij perében született ítélet miatt.

MD
2013. 07. 19. 9:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az OVD-info nevű, rendőrségi és igazságügyi forrásokból származó hírekre szakosodott internetes oldal azt írta, hogy 209 embert állítottak elő péntekre virradóra. Az emberek többségét elengedték, egy részük esetében jegyzőkönyvet vettek fel a közrend megsértése címén – állította a honlap, amely közölte az előállítottak névsorát is.

A közrend megsértéséért 15 napi elzárás és 300 ezer rubel (mintegy 2,1 millió forint) összegű büntetés járhat. A hatóságok egyelőre nem erősítették meg a honlap értesülését.

Csütörtök este több ezren tüntettek az orosz főváros központjában. A rendőrség szerint két és fél ezer, míg az ellenzék szerint mintegy tízezer ember tiltakozott. A hatóságok a tüntetésre szólító ellenzéki felhívást követően, munkálatokra hivatkozva, rögtön kiürítették a Vörös teret és a mellette lévő területet.

Kirov város kerületi bírósága csütörtökön öt év letöltendő börtönbüntetésre és egymillió rubel (csaknem 7 millió forint) pénzbírságra ítélte Alekszej Navalnijt. Putyin egyik legkeményebb ellenfelét abban találták bűnösnek, hogy 2009-ben több mint tízezer köbméter fát sikkasztott el egy állami fafeldolgozó cégtől, amelynek tanácsadója volt, és ezzel 400 ezer eurónak megfelelő anyagi kárt okozott. A védők fellebbeznek a határozat ellen, az Európai Unió pedig aggodalmát hangoztatja, mondván, súlyos kérdések vetődnek fel a jogállamiság oroszországi helyzetét illetően.

Pénteken a kirovi bíróság a jogerős ítélet megszületéséig szabadlábra helyezte Navalnijt, de korlátozta mozgásszabadságát. A lépést a Reuters szerint úgy lehet értékelni, hogy a hatóságok ezzel kívánják megelőzni a további tiltakozásokat és lecsendesíteni a több ezer ellenzékit. Navalnij moszkvai otthonában várja ki, amíg fellebbezéséről döntenek. Szabadlábra helyezésekor azt mondta, hogy nagyon hálás minden embernek, aki elment a moszkvai, illetve a más városokban tartott tiltakozásokra.

Navalnij moszkvai főpolgármester szeretne lenni, a héten regisztrálták jelöltségét. Valentyin Gorbunov, a moszkvai városi választási bizottság elnöke korábban azt közölte, hogy a főpolgármester-jelöltség mindaddig védettséget biztosít Alekszej Navalnij számára, amíg a bírósági ítélet nem lesz jogerős.

Navalnij most azt mondta, hogy mindenképpen folytatja választási kampányát. Választási stábjának vezetője, Leonyid Volkov azt mondta, hogy Navalnij folytatja a küzdelmet, ha szabadon engedik. „Minden nagyon egyszerű: ha kiengedik, indulunk, ha nem engedik ki, nem indulunk” – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.