Az erőviszonyokról egyébként már holnap többet tudunk, amikor is a londoni alsóház egy, a kilépés elnyújtását is lehetővé tevő módosításról szavaz. Theresa May egyébként ma sokadszorra is prezentálja brexitstratégiáját a londoni parlamentben.
A Munkáspárt az újabb népszavazás mellett
A brit Munkáspárt tegnap bejelentette, hogy támogatna egy újabb népszavazási kezdeményezést a brit EU-tagságról. Ez komoly fordulat, mivel a legnagyobb brit ellenzéki erő eddigi brexitpolitikájának nem volt központi eleme az újabb EU-referendum, sőt Jeremy Corbyn, a párt vezetője korábbi nyilatkozataiban rendre azt az álláspontját hangoztatta, hogy a kilépésről döntő, 2016-ban tartott népszavazás eredményét kell teljesíteni. Corbyn azonban a Munkáspárt alsóházi képviselőinek következő, zártkörű ülésén a párt által hétfő este kiadott közlemény szerint kijelenti majd, hogy a Munkáspárt felsorakozna egy olyan parlamenti indítvány mögé, amelynek célja az újabb EU-népszavazás kiírása, vagy akár maga is beterjeszthet egy ilyen kezdeményezést az alsóház elé. (MTI)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!