David Starkey: A konzervatívoknak semmilyen receptjük nem volt
Az egyik legismertebb brit értelmiségi értékelte lapunknak a brit konzervatívok helyzetét.
Az egyik legismertebb brit értelmiségi értékelte lapunknak a brit konzervatívok helyzetét.
Világmárkák is internetes mémekkel játszanak rá Boris Johnson – egyelőre félig-meddig abszolvált – távozására.
A kormány szigorú bevándorlásellenes törvényjavaslatát mégis sokan bírálják, köztük Theresa May is.
A brit miniszterelnök dolgát nem (csak) az uniós bürokraták nehezítik meg: egy újságírónő szerint Johnson tíz évvel ezelőtt megfogdosta az asztal alatt.
Legyünk rugalmasak, találjunk alternatívát az ír tartalékmegoldásra – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Iain Lindsay brit nagykövet.
A fejétől bűzlik a hal – egy igen rövid tőmondatban így lehetne összefoglalni azt a válságot, amely immáron három éve sújtja Nagy-Britanniát.
Jóváhagyta szerdán II. Erzsébet brit királynő Boris Johnson brit miniszterelnök azon tervét, amely szerint október közepéig felfüggesztené a parlamenti munkát.
Boris Johnson újfent kijelentette, hogy az Európai Unióval az előző, Theresa May vezette kormány által elért megállapodás, amelyet a brit parlament háromszor is elutasított, „halott”.
– A britek eleget vártak – utalt Boris Johnson a 2016 nyarán tartott, az EU-tagság megszüntetéséről döntő népszavazásra.
Utolsó parlamenti vitanapján vett részt miniszterelnökként Theresa May szerdán, megerősítve ugyanakkor, hogy nem távozik a politikából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Érdemes havas esőre, havazásra készülni.
Nem zörög a haraszt…
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Az ötvenéves, muszlim hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.