Boris Johnson lehet az új Churchill?
Hammond a távozó Theresa May miniszterelnöknek nyújtotta be lemondását, még mielőtt May hivatalosan bejelentette volna saját lemondását II. Erzsébet királynőnek.
Konstruktív együttműködést remél az Európai Bizottság a leendő brit miniszterelnöktől, Boris Johnsontól, akit ma nevez ki Theresa May utódjául II. Erzsébet királynő.
A modern kori Nagy-Britanniában egyetlen miniszterelnöknek sem kellett ilyen ijesztő körülmények között átvennie az ország irányítását, mint most Boris Johnsonnak.
Theresa May távozó brit miniszterelnök pénteken közölte: Nagy-Britannia egyebek mellett azért nem tudott kilépni az EU-tagság megszűnésének (Brexit) március végi eredeti határnapján az Európai Unióból, mert „egyes képviselők” teljesen kompromisszumképtele
A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának növelnie kell védelmi kiadásait.
Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésével lényegében nem kívánatos személynek nyilvánította Sir Kim Darrochot a brit nagykövet Trump-kormányt bíráló keresetlen szavaiért.
A politikus a kampány kezdete óta többször is kijelentette, hogy ha ő lesz az új brit miniszterelnök, Nagy-Britannia a brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból.
A Konzervatív Párt tagságának 74 százaléka Boris Johnsont támogatja, versenytársára, Jeremy Huntra 26 százalék készül voksolni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Végletekig kiélezett csatákat hozott a BL-este.
Ferenc pápa továbbra is gyógyszeres kezelést kap.
Trump és Musk lebuktatták Soros és a demokraták politikai korrupciós hálózatát – mondta a miniszterelnök a Fidesz-KDNP zárt frakcióülésén.
Hankó Balázs: A Jókai-emlékév a hazaszeretet éve.
Egyelőre meg nem erősített információk szerint kiderült, hogy pontosan hova valósi az elfogott vasi fiú.
Az FTC 9-0-s összesítéssel söpörte ki az UTE-t a legjobb négy közé jutásért a magyar jégkorongbajnokságban.
Az amerikai alelnök a szabad véleménynyilvánítás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Összenő, ami összetartozik.
New Yorkban értékelte az orosz–amerikai tárgyalást a külügyminiszter.
Nyolcvanmilliót szeretne érte, de kevesebbel is beéri, ha készpénzben fizet a vevő.
Kijev most saját szövetségeseit sodorja gazdasági és politikai dilemmába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.