Theresa May: Alábecsültem a parlament kompromisszumképtelenségét

Theresa May távozó brit miniszterelnök pénteken közölte: Nagy-Britannia egyebek mellett azért nem tudott kilépni az EU-tagság megszűnésének (Brexit) március végi eredeti határnapján az Európai Unióból, mert „egyes képviselők” teljesen kompromisszumképtelennek bizonyultak, és ennek mértékét ő is alábecsülte.

Forrás: MTI2019. 07. 12. 23:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alig burkoltan bírálta saját kormánya egyes tagjainak magatartását, elsősorban a kormányzati álláspontnak gyakran homlokegyenest ellentmondó miniszteri megnyilvánulásokat és a szintén gyakori kiszivárogtatásokat, mondván: a jó minőségű kormányzás a kollektív felelősségvállalástól függ, és ezt a következő miniszterelnöknek újból meg kell honosítania.

Theresa May kijelentette: nem bánta meg, hogy 2017-ben előrehozott parlamenti választások kiírásáról döntött, annak ellenére sem, hogy e választáson a Konzervatív Párt elvesztette addig is meglehetősen csekély többségét az alsóházban.

Elismerte ugyanakkor, hogy a választási kampányban hibákat követett el. Ezek közül kiemelte, hogy nem volt hajlandó részt venni a pártok vezetőinek televíziós vitáján; ma már úgy látja, hogy ezen jelen kellett volna lennie.

Theresa May utódja megválasztása után sem távozik a politikából: már korábban bejelentette, hogy alsóházi képviselő marad, és átül a konzervatív frakció hátsó padsoraiba.

Elődje, David Cameron – aki a Brexitről döntő, 2016 júniusában tartott népszavazás után lemondott – annak idején visszaadta képviselői megbízatását és kivonult a brit nagypolitikából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.