Bejegyzése szerint a járművel a lebombázott kijevi gyermekkórházhoz is szállítottak adományokat.
Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy az újkori magyar történelem egyik szimbólumává vált, és megérdemli, hogy a többi ikonikus közlekedési jármű között töltse a nyugdíjas éveit.
Arról egyelőre nincs információnk, hogy a múzeum befogadja-e a Ricsit a kiállított gyűjteményébe vagy az intézmény üzemeltetése állítja majd további szolgálatba.
„A kultúráért felelős államtitkár kocsiját küldik be kiállítási tárgynak az alájuk tartozó múzeumba?”
„Hű, gyerekek, azért az nagyon beteg, amikor a miniszterelnök a Közlekedési Múzeumba helyezteti az autót, amivel kampányolt” – írta a fentebbi poszt kapcsán Ceglédi Zoltán Facebook-oldalán. Az elemző külön kifogásolta, hogy Magyar az újkori magyar történelem egyik szimbólumaként beszélt a járműről és feltette a kérdést: mit szólnak ehhez a múzeumi dolgozók, a történészek és a kulturális élet más szereplői.
Az elemző a felajánlás sajátos jellgét is megemlítette: „mennyireízléses, hogy a kultúráért felelős államtitkár autóját az alájuk tartozó múzeumba szánják kiállítási tárgynak.”
Magyar Péter vasárnap is egyből reagált
Magyar Péter személyesen is megjelent Ceglédi bejegyzése alatt, a múzeumi felajánlással kapcsolatos kifogások helyett az elemző egy korábbi, neki tulajdonított kijelentését idézte:
„Ceglédi 2024 március: »Magyar Péter fél év múlva már csak egy rettenetesen cringe emlék lesz, akit ejtenek, de ő még mindig itt lesz«” Kiegészítve egy nevető emojival és egy jól ismert mondattal: „Vergődj tovább”.
Ceglédi válaszul felidézte, kijelentést akkor tette, amikor Magyar még azt állította, hogy nem lesz politikus, és nem lesz pártja. Hozzátette: azóta többször elismerte, hogy alábecsülte, hány szavazatot tud összegyűjteni.
























