David Starkey: A konzervatívoknak semmilyen receptjük nem volt

Az egész Nyugat a jóléti kapitalizmus általános válságával küszködik. Csak véletlen, hogy ez most Nagy-Britanniában kristályosodott ki ennyire – mondta lapunknak David Starkey, a világszerte egyik legismertebb brit értelmiségi és tagkönyves konzervatív. A történészt és politikai kommentátort – a Danube Intézet vendégeként – Budapesten érte Liz Truss kormányfő lemondásának híre.

– Ezzel gyakorlatilag felmenti a brit vezetést? 
– Azért nem teljesen. A brit konzervativizmus teljesen kiüresedett, nincs már értelem benne. Jogos észrevétel, hogy Truss volt a legrövidebb ideig hivatalban lévő brit miniszterelnök, de az is elképesztő, hogy Tony Blair távozása óta döbbenetes ütemben fogyasztottunk el öt kormányfőt; most jön majd a hatodik. Az egész politikai életünk nem működik. A Konzervatív Párt katasztrófája volt, amikor előtérbe került David Cameron, George Osborne és Michael Gove – főleg utóbbi az előző hatalom, az Új Munkáspárt politikáját majmolta, Tony Blairt tekintve a mesternek. Az Új Munkáspárt egész politikája egy félmegoldással mozdult el az angol alkotmányos hagyománytól az európai, kontinentális normák felé, beleértve ebbe a skót, északír és walesi devolúciót, a hatalmi jogkörök átadását is. Az ilyen félmegoldások aztán instabilitást eredményeznek, a dolgok sem innen, sem onnan nézve nincsenek rendben. A konzervatívoknak semmilyen receptjük nem volt arra, hogyan lehetne kiigazítani az Új Munkáspárt tizenhárom éven át, 1997 és 2010 között erőltetett politikáját. 

Ugyanazt a hibát követték el, mint amikor a második világháború után nem tettek rendet a munkáspárti Attlee-kormány után.

Vegyük például az azóta is fennálló NHS-t, az Országos Egészségügyi Szolgálatot! Ez valami borzalom, reformálatlan és reformálhatatlan. A brit Konzervatív Párt az elmúlt évtizedekben jutott abba az abszurd helyzetbe, hogy annyit igazodott másokhoz, hogy végül semmi nem a sajátja. Most jött el a pillanat, hogy meg kell fizetni ennek az árát. Mégis, milyen értékek mentén politizálnak? A brit konzervatív hagyomány nem azonos a kontinentális Európa nagy részéével, a vérrel, röggel és a hittel. Hanem a szabadságjogok védelmét jelenti, amelynek főként a magántulajdon az alapja. Ezt kezdte ki aztán a szocializmus, az Attlee-kormány államosításai, majd a jóléti állam, amely mindenkinek jól odatartotta a tőgyét, hogy fogyasszon csak! Az államon élősködtek, a konzervatívok pedig nem ismerték fel ennek a veszélyét.

– Most úgy beszél, mint Margaret Thatcher, amikor a dajkaállamot ostorozta…
–  De ez már az egész nyugati világ problémája. Egész államokat alakítottak át erre a modellre, aztán szajkóznak hozzá a fajokról és a genderről. Az elit képviseletében a „woke” elit mondja meg, hogy merre, hány méter van a nem „woke” társadalomnak. A brit Konzervatív Párt 2010 óta van uralmon, de nem tett semmit. 

– És a brexit? Hol jön ez a képbe? 
– Az külön történet. Az eliteknek nem tetszett, hogy megelégeltük, hogy megmondják nekünk, mit gondoljunk. De a Konzervatív Pártban is ellenálltak a népakaratnak, már-már úgy nézett ki, hogy visszazuhanunk a XVII. századba, a polgárháború időszakába, és az alsóház veszi át az irányítást a kormány felett. Ismeri-e David Goodhart elméletét a bárhol lévőkről és a valahol lévőkről? Az előbbiek a nemzetközi liberális értékeket hirdetik az utóbbiakkal, az egy adott helyen, a hagyományban, a történelemben gyökerezőkkel, ha úgy tetszik, az egyszerű emberekkel szemben. A brexitnépszavazás a valahol lévők akaratnyilvánítása volt a bárhol lévőkkel szemben, de végső soron mégis az utóbbiak győzelme. A May-kormány lényege volt, hogy visszájára tudja-e az egészet fordítani az alsóház segítségével.   

– Ha jól értem, a brexitet azért mégiscsak a jó irányba tett lépésnek tartja…
– Volt benne potenciál, de nem sok jó sült ki belőle. Belebukott a miniszterelnök, mire lett valami belőle, aztán meg jött a Covid. Az európai jognak és az európai emberjogi egyezménynek nem fordítottunk hátat. A törvénytelen bevándorlók pedig eközben áramlottak az országba. Ott a szociális segély, ott az egészségügyi ellátás. Ne felejtse el, hogy önökkel ellentétben mi azelőtt régen nem voltunk soketnikumú birodalom.

– Jó lehet mindezt olvasnia Liz Trussnak, hiszen végül is olyasmikbe bukott bele, amikbe bárki belebukott volna.
– Álljon meg a menet! Ő egynek a próbáját sem állta ki ezek közül. Tagkönyves konzervatív vagyok, jogomban áll szavazni a pártvezetőre, de valahogy egyikükre sem fanyalodtam rá. Truss sem intellektuálisan, sem a szónoki képességeit tekintve nem alkalmas. 

Válságidőben még a mi féldemokratikus rendszerünkben is el kellene tudni magyarázni a szavazóknak, hogy válság van. 

– Ahogy Winston Churchill vért, verítéket és könnyeket ígért?
– Valahogy úgy. Például a Covid idején, amely háborús léptékben követelt áldozatokat. De azért nem a pestis: meghalt vagy kétszázezer ember a 65 millióból. Az erre adott reakció is arra vallott, hogy fogalmuk nincs, mit kellene tenni. Lezárni egy liberális demokráciát? Ahogy Kínában tették, amely az egyén feletti kontrollra van kitalálva? Még a második világháború idején sem zártak be bennünket! Szégyenteljes, hogy ez egy konzervatív kormány alatt eshetett meg. 

– Hol vannak a régi nagy politikusaik, Churchill és Thatcher utódai? 
– Miért, a világban vajon hol vannak? Nagyon szűk a merítés. 

– Mi következik most a párt és az ország élén? Szavazni fog az interneten? Van favoritja? 
– Figyelem, mi történik, de egyiküktől sem várok csodát. Várhatóan versenyben lesz Rishi Sunak, ez a davosi ember, az első számú globalista, Penny Mordaunt, ez a bizarr valaki, aki jól néz ki, de az agya nulla, vagy legalábbis nagyon kevés, valamint Boris Johnson. 

– Johnson jönne másodszor is? Mint Churchill vagy Harold Wilson? 
– Johnson félig rendben van: tud beszélni, és meg tudja szólítani az egyes társadalmi rétegeket. A vakolat tehát nála oké. De nem tud keményen dolgozni, az adminisztratív rész, a részletek nála nincsenek rendben. Churchill és Thatcher mind a kettőt tudta, oda-vissza, gond nélkül. 

– Nem lenne jó ötlet, hogy a Konzervatív Párt pár évre vonuljon vissza, nyalogassa a sebeit, teret engedve a felmérésekben élen lévő Munkáspártnak, amely új választásokat sürget? 
– Nem, mert ez meg mészárlás lenne. Ha a konzervatívok elpusztítását akarja, ahhoz persze nagyon jó ötlet. Azért a brit államnak próbáljunk meg nem még több kárt okozni. Összességében egyébként meglehet, hogy olyan kérdést tettünk fel, amelyre nincs megoldás.

Borítókép: David Starkley (Fotó: Getty Images)