Marchand így megközelítőleg a dupláját kereste annak, mint ami texasi klubtársa és jóbarátja, Kós Hubert számlájára érkezhet. A vb legeredményesebb magyar úszója, a 200 háton arany-, 200 vegyesen bronzérmes és további két döntőben helyezett Kós 38 800 dollárra, körülbelül 13 millió forintra számíthat a világszövetség által meghirdetett pénzjutalmak alapján.
Kós Hubert ezzel papíron a szingapúri vb teljes mezőnyében a 16. legjobban kereső úszó lehet, nagyjából abban a körben helyezkedik el, mint a románok két aranyat begyűjtő sztárja, a 40 ezer dollárt bezsebelő David Popovici.
A Swimswam.com összesítéséből az is kiderül, hogy Kós Hubert mellett további tizenegy magyar úszó kaphat pénzdíjat, ám a világszövetség meglehetősen csekély összeggel szúrja ki némelyikük szemét.
Világbajnoki szereplésért ilyen kevés pénz is járhat?
A magyar úszóválogatott 25 sportolóval indult a szingapúri vb-n, közülük tehát tizenketten kaphatnak pénzt a világszövetségtől, ami alapvetően jobb arány, mint a teljes mezőny 30 százaléka, akit anyagilag is díjaznak. Az összegeket nézve azonban a lista vége felé már igencsak halványan fogott az elöljárók tolla.
Forintra átváltva milliós összeget kereshet még Kóson kívül Molnár Dóra, Zombori Gábor és Sárkány Zalán.
Molnár a 4×200-as női gyorsváltó tagjaként negyedik lett, egyéniben pedig 200 háton hetedik. Neki ezért 4500 dollár, hozzávetőleg másfél millió forint járhat. Zombori 400 vegyesen hatodik lett, ami 4000 dollárt ér (kb. 1,3 millió forint), Sárkány pedig 1500 gyorson hetedik 3000 dollárért (kb. 1 millió forint).




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!