Meghökkentő történelem: ezerhatszáz oldalon kínálja a világháború új olvasatát A titkos elit
Mi az 1914-18-as világégés hazánkra mért csapásainak tükrében is olvasunk a történtekről. Recenziónk.
Mi az 1914-18-as világégés hazánkra mért csapásainak tükrében is olvasunk a történtekről. Recenziónk.

Szimbolikus jelentősége van a most visszakerült mellszobornak.

John Lukacs szerint alig volt olyan nyugati államférfi, aki úgy kedvelte volna Magyarországot, mint Churchill. Ezt azért árnyalnánk.

Az egyik legismertebb brit értelmiségi értékelte lapunknak a brit konzervatívok helyzetét.

Legutóbb Churchill részesülhetett állami temetésben, de egy tudósnak és egy ápolónőnek is kijárt.

Churchill egy szalvétára felírta az arányokat, majd Sztálin elé tolta azt. Néhány pillanat alatt eldőlt a kontinens keleti felének sorsa. A sorsunk.

A néhai brit miniszterelnök Arisztotélisz Onasszisz görög hajómágnásnak adta ajándékba az olajképet.

Krúdy Gyula írta meg, hogy az a férfi, akinek negyven fölött nincs pocakja, az nem komoly.

A baloldali hiénakoalíciót csak a még nagyobb erő állítja meg.

A bársonyból készült lábbeli a világtörténelem legdrágább papucsa, és ez így is marad egy ideig.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország migránsmentes ország marad – hangsúlyozta a politikus.

Teljessé vált a német–magyar együttélést bemutató emlékmű.

A kormány számára az emberek megsegítése nem kampánykérdés, hanem alapvető állami feladat.

A magyar kormány kiáll az alacsony adókulcsok mellett.

Iráni elnök szerint egy Ali Hamenei elleni támadás totális háborút jelentene.

Bejelentették az egyezséget.

Csehországnak követnie kell a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Varga Barnabás és az AEK többi játékosa számára 400 ezer euró is a tét a Panathinaikosz elleni meccsen.

Érmet vehetett át versenyzőnk, aki lemaradt a döntőről. Közben Budapesten történt nagy baj.

Több ezer magányos embert ellenőriztek a hatóságok a fagy miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.