A nyugalom megzavarására alkalmas, ezért gyenge idegzetűeknek nem ajánlott, a történelem iránt érdeklődőknek viszont kifejezetten izgalmas olvasmánnyal szolgál a Gerry Docherty—Jim MacGregor szerzőpáros könyvsorozata. Legalábbis azoknak, akik késznek érzik magukat csaknem 1700 oldal befogadására. A titkos elit (eredeti címe szerint Hidden History, azaz Rejtett történelem) angol nyelvterületen már ismert, a Kárpátia Stúdió pedig mostanában adta a magyar olvasók kezébe. A kiadó közlése szerint a bevezető kötetet nem győzik utánnyomni, az első világháború menetét taglaló két további pedig még nyomdameleg. Alcímük mindent elárul: Kik, hogyan, és miért hosszabbították meg a háború borzalmait? Az első világháborúról van szó.
A skót Docherty és MacGregor nem „céhbeli”, azaz a szakmában befogadott történészek. Nem is számítanak ilyesmire. De lelkes félamatőrök is gazdagíthatják az ismereteinket, új nézőponttal szolgálva – Egon Friedell is „privát” írta a közkedvelt kultúrtörténetét –, főleg hogy a szerzőpáros évtizedeket szentelt a témának, döbbenetes mennyiségű eredeti forrás felhasználásával. A három kötetet mindösszesen csaknem ötezer (!) lábjegyzet kíséri, azok kedvéért, akik esetleg azt gondolnák, légből kapott állításokat kínálnak nekik esszészerű megfogalmazásban.
Ezzel együtt az olvasó meresztgetni fogja a szemét, hogy tényleg jól látja-e a leírtakat. Az érvelés messze túlmegy azon, amire a történelemtanításunk alapján akár csak gondolhattunk volna.
A „nagy demokrata” Winston Churchill itt – tehát az első világháborúról beszélünk, amikor brit haditengerészeti miniszter volt – tömeggyilkosságban bűnrészes hazug képmutató, Herbert Hoover későbbi amerikai elnök pedig kapzsi, svindler vállalkozó, aki becsületes emberek jóhiszeműségével él vissza. Docherty és MacGregor a három kötet első részében amellett érvel, hogy a brit elit – politikusok, köztisztviselők, tábornokok, bankárok, a média urai összefogásával – belehajszolta Németországot az első világháborúba. Egyrészt azért, mert a kontinens feltörekvő hatalma veszélyt jelentett London akkori világuralmára, másrészt azért, mert ehhez konkrét anyagi érdekük fűződött. A második és a harmadik kötetben a Carroll Quigley revizionista amerikai történész köpönyegéből előbújt szerzők a világháború konkrét menetével foglalkoznak. Számos példán bemutatva írnak arról, hogyan hosszabbították meg (főleg a britek) a világháborút, mert nem Németország legyőzése, hanem az eltaposása volt a céljuk, miközben jót üzleteltek az egészen. Vagy arról: hogyan csapták be például saját szövetségesüket, a cári Oroszországot a szándékosan elfuserált Dardanellák-hadművelettel azért, hogy a háborúban tarthassák, de ne engedjék őket elfoglalni Konstantinápolyt (Isztambult), illetve hogyan hizlalta az állítólagosan éhező belgák segélyezése Hoover vagyonát.
Nem lehet elégszer megismételni azt a megalapozott tényt, hogy gonosz nyerészkedők és rosszindulatú hatalommániások áldoztak fel több millió embert azért, hogy törekvéseikkel megvalósítsák az új világrendet
– von mérleget Docherty és MacGregor annak, aki addigra már átrágta magát 1600 oldalon. Mondani sem kell, hogy – ha közvetve is – milyen hatást gyakorolt az 1914–18-as világégés hazánkra: a trianoni békediktátumot hozta ránk, majd a második világháborút. Mi ezen a szemüvegen keresztül is olvassuk ezeket a könyveket.
