– Október 31-én elhagyjuk az EU-t, hiszen a brexitről szóló népszavazás végső soron akaratnyilvánítás volt a britek részéről. Azt akarták kifejezni, hogy olyan embereknek kellene megalkotni a brit törvényeket, akiket ők maguk választottak meg és mozdíthatnak el hivatalukból. Ezt a döntést tiszteletben kell tartanunk – hangsúlyozta első miniszterelnöki beszédében Boris Johnson, akit tegnap bízott meg kormányalakítással II. Erzsébet királynő.
A Theresa May utódjául a Konzervatív Párt vezetőjévé kedden megválasztott politikus a brit uralkodóval folytatott tegnapi eszmecseréje után a miniszterelnöki rezidencia, a Downing Street 10. előtt tartotta meg köszöntőbeszédét, amelyben Nagy-Britannia uniós távozására fordította a legnagyobb figyelmet. Az egykori külügyminiszter és londoni főpolgármester megismételte korábban hangoztatott álláspontját, miszerint a szigetországnak a kijelölt határidőig, október 31-ig el kell hagynia az Európai Uniót, függetlenül attól, hogy a kilépés rendezéséről megállapodást tud-e kötni Brüsszellel.
– A britek eleget vártak – utalt Johnson a 2016 nyarán tartott, az EU-tagság megszüntetéséről döntő népszavazásra. Ugyanakkor azt is elmondta, bízik benne, hogy az elődje, May által tavaly megkötött, majd a londoni parlament által háromszor is elutasított alkunál jobbat tud kicsikarni a most következő tárgyalássorozaton. Az új kormányfő annak a reményének is hangot adott, hogy Nagy-Britannia egy szabadkereskedelemre épülő „új, izgalmas partnerségre” lép Európával.

Fotó: Reuters
Elemzők hamar felhívták a figyelmet arra, hogy az optimista hangnem ellenére Johnsonnak ugyanazokkal a problémákkal kell majd szembesülnie, mint Maynek: a kormányzó Konzervatív Pártnak nincs többsége az alsóházban, ahol az északír Demokratikus Unionista Párt támogatására szorítkozik, Johnsonnak nincs kellő felhatalmazása – hiszen a Konzervatív Párt tagsága, nem pedig a nép választotta meg (gyakorlatilag) miniszterelnöknek –, és pártja továbbra is megosztott a brexit kérdésében.
Tegnap több kormánytag, így Philip Hammond pénzügyminiszter és David Lidington kormányfőhelyettes is lemondott Johnson keményvonalas brexitpolitikája miatt. Mindemellett az EU részéről sem részesült feltétlen pozitív fogadtatásban az új kormányfő. Bár Michel Barnier, az Európai Bizottság brexitügyi főtárgyalója okos embernek nevezte Johnsont, azt is elmondta, nem lehet újratárgyalni az EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződést. Hasonló nyilatkozatot tett tegnap az Európai Parlament brexitügyi csoportja is, amely arra is figyelmeztetett: Johnson nyilatkozatai jelentősen megnövelték a megállapodás nélküli kilépés esélyét, ami gazdaságilag – állítják – mindkét fél számára nagyon káros lenne.