A csütörtöki választáson Észak-Írországban érzékeny veszteségeket szenvedett a legnagyobb protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP), amely az előző brit parlamentben az akkor még kisebbségben kormányzó Konzervatív Párt elsődleges külső támogatója volt.
Elvesztette londoni parlamenti mandátumát Nigel Dodds, a DUP westminsteri frakciójának eddigi vezetője is, akinek képviselői helyét az ír sziget egyesítésére és az észak-írországi brit fennhatóság felszámolására törekvő legnagyobb radikális katolikus párt, a Sinn Féin szerezte meg.
A DUP az eddigi tíz helyett nyolc képviselővel lesz jelen a londoni alsóházban, a Sinn Féin mandátumainak száma változatlanul hét.
A katolikus oldal mérsékeltebb, de szintén az ír sziget egyesítésére törekvő másik nagy pártja, az SDLP két képviselői helyet szerzett, így – Írország csaknem száz évvel ezelőtti megosztása óta első ízben – Észak-Írországban több mandátumhoz jutottak a brit fennhatóság ellen küzdő erők, mint a Londonhoz lojális unionista mozgalom.
A Sinn Féin képviselői azonban hagyományosan nem foglalják el helyüket a brit parlamentben, mivel nem hajlandók felesküdni a brit korona szolgálatára.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!