– A brit kilépés másnapján, február elsején semmilyen érzékelhető jele nem lesz sem Nagy-Britanniában, sem az EU tagállamaiban annak, hogy Nagy-Britannia nem tagja többé az EU-nak?
– Ez pontosan így van. Bár jogilag elhagyjuk az EU-t, december végéig egy átmeneti időszak következik, ez alatt az idő alatt pedig de facto tagjai leszünk az uniónak. Továbbra is tartjuk magunkat az EU-n belüli mozgásszabadságot garantáló négy szabadság elvéhez. Ez azt jelenti, hogy a magyarok az év végéig szabadon utazhatnak Nagy-Britanniába, ott dolgozhatnak és tanulhatnak is. Az átlagpolgárok életében nem lesz érzékelhető változás, de a brit politikusok nem fognak részt venni uniós találkozókon, a nagykövetségünk épülete előtt lengő uniós zászlót pedig leeresztjük. Az átmeneti időszak lezárultát követően lesznek csak változások. A január 31-i kilépésnek tehát elsősorban jogi és lélektani hatása lesz.
– A Nagy-Britanniában élő magyarok közül több mint 75 ezren kértek már tartós letelepedési engedélyt. Ők mindenáron a szigetországban maradhatnak? Akkor is, ha az év végéig Nagy-Britannia nem köt szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val, s alku nélkül vágja el a szálakat az unióval?
– Igen, a kilépés feltételeit rögzítő megállapodás értelmében garantáljuk a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok jogait. Ez volt a legfőbb kérdés, amiről egyezség jött létre az Európai Unióval. A mintegy 3,5 millió EU-polgárból már 2,7 millióan folyamodtak letelepedési státusért. A többiek 2021. június 30-ig megtehetik ezt. Ezek a közösségek fontos gazdasági, társadalmi és kulturális szövetét alkotják Nagy-Britanniának.
– Nemsokára megkezdődnek a Nagy-Britannia és az EU közötti tárgyalások egy szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről. Brüsszel leszögezte: ha London a jövőben nem engedélyezi az uniós állampolgárok szabad mozgását, nem férhet hozzá az EU közös piacához. Ez a kitétel megnehezíti a tárgyalásokat?
– Az Európai Unió ezeknek az úgynevezett egyenlő feltételeknek a meglétét nem kérte számon egyetlen másik olyan tárgyalópartnerétől sem, amelyikkel szabadkereskedelmi megállapodást kötött. Nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy visszaszerezzük szuverenitásunkat. Tárgyalásaink valószínűleg márciusban kezdődnek meg. Nem lenne értelme kereskedelmi korlátokat felállítani. Már csak azért sem, mert Írország kivételével az összes EU-tagállamnak kereskedelmi többlete van a Nagy-Britanniával folytatott kereskedelmében, vagyis jól profitálnak belőlünk. Európa második legnagyobb gazdasága vagyunk, minőségi termékeket állítunk elő. Az ember nem hamar szabadul meg a Rolls-Royce-jától vagy a Bentley-jétől. Az EU elhagyásával viszont a globális piacon akarunk versenyképesek lenni. Minden bizonnyal az EU-étól eltérő szabályrendszert vezetünk majd be, de a tagság megszűnésének a lényege éppen az, hogy ne Brüsszel és Strasbourg utasításai szerint kelljen cselekednünk.