Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelyről videót is készített. Németh Ágoston másfél éve költözött mennyasszonyával a libanoni fővárosba, a Magyar Nemzet megkeresésére pedig elmondta: először puskaropogás-szerű hangra lett figyelmes. – Ez alapvetően nem számít rendkívülinek Bejrútban, és nem azért, mert az emberek annyit lövöldöznének itt, hanem mert egyszerűen szeretnek tűzijátékozni – teszi hozzá sietve a magyar férfi. Elmondása szerint azonban kedd este olyan szokatlanul intenzív, szűnni nem akaró volt a ropogás, hogy kilépett lakása erkélyére, hogy megnézze a hang forrását.
Magyar túlélő a Magyar Nemzetnek: Minden romokban van + videó
Az erkélyéről videózta végig a bejrúti robbanást a Magyar Nemzetnek nyilatkozó magyar szemtanú.
– Ekkor láttam meg az óriási füstfelhőt, majd pedig néhány másodperccel később jött a pusztító robbanás, én pedig a földön találtam magam
– idézi fel az eseményeket Németh Ágoston, aki egyébként körülbelül 400 méter távolságra lakik a bejrúti kikötőtől, így testközelből érezte annak a robbanásnak az erejét, amely még a 260 kilométerre lévő Ciprus szigetét is megrázta.
Minden romokban
– Az egész ház megrongálódott, ahogy az a videómon is látszik, gyakorlatilag az összes ablak kirobbant a környéken. Egyetlen ép ablakunk sem maradt, a bútoraink szanaszét repültek, de valószínűleg ez az egész városról elmondható – fogalmazott.
Mint mondta, 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel a hivatalos közlés szerint, ami 2014 óta áll kirakodva egy raktárépületben a kikötőben.
– Noha ezt az információt még nem hallottam megerősíteni, de elvileg közvetlenül mellette egy tűzijátékraktár volt, s az kezdett el égni. Azok alapján, amit én láttam, illetve hallottam, hihetőnek tűnik, hogy az kezdett el égni, és annak a hője, illetve az energiája volt elegendő ahhoz, hogy berobbantsa az ammónium-nitrátot is, egy pusztító erejű robbantást eredményezve
– magyarázta Németh Ágoston. Mint mondta, a lakásuk, sok más libanoni családéhoz hasonlóan, teljesen lakhatatlanná vált, sok tízezer ház rongálódott meg. – Az nem volt kérdés, hogy el kellett jönnünk onnan, szerintem senki nem éjszakázott ott – fűzte hozzá.
Tragikus körülmények
Elmondása szerint körülbelül 250 magyar állampolgárról tud a libanoni fővárosban, ezek azonban nem hivatalos adatok. Hozzáfűzte, több magyarral is szoros barátságot ápol, közülük szerencsére mindenki épségben átvészelte a tragédiát. – A közvetlen hozzátartozók közül is mindenki rendben van, ugyanakkor a tágabb ismeretségi körben már tudunk olyanról, aki komolyabban megsérült vagy életét vesztette – fűzte hozzá.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Erőszakba torkolltak az amerikai Izrael-ellenes tüntetések + videó
Sorra számolták fel a tiltakozótáborokat a hatóságok, több tucat embert letartóztattak.
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre + videó
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Kiutasították az orosz védelmi attasét az Egyesült Királyságból + videó
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet
Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?
Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel
Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt
A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak
Újpest: Mészöly szerződése lejár, nincs benne opció – NS-infó
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Erőszakba torkolltak az amerikai Izrael-ellenes tüntetések + videó
Sorra számolták fel a tiltakozótáborokat a hatóságok, több tucat embert letartóztattak.
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre + videó
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Kiutasították az orosz védelmi attasét az Egyesült Királyságból + videó
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.