A koalíciós tárgyalások kimenetelét is befolyásolhatja az újonnan kibontakozó jogállamisági botrány Hollandiában: mint azt oknyomozó portálok tegnap megszellőztették, Mark Rutte miniszterelnök nem megfelelően tájékoztatta a holland alsóházat arról, hogy magas rangú holland diplomaták orosz partnereikkel tárgyaltak, s feltételezhetően megállapodásokat is kötöttek velük. A sajtó idén immár másodszor közölt cikket az ügyben, most friss részletekkel, közérdekű adatigénylést követően. Az Oroszországgal ápolt kapcsolatok kérdése rendkívül érzékeny téma a Benelux-államban azóta, hogy 2014-ben az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es repülőjáratot Kelet-Ukrajna felett lelőtték. A hágai kormány szerint a gépet az oroszbarát szakadárok irányítása alatt álló Buk légvédelmi rakétával lőtték le, amely néhány nappal korábban érkezett Oroszországból érkezett. Mark Rutte miniszterelnök azóta is kőkeményen támadja Oroszországot a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsban: a nyári szünet előtti utolsó EU-csúcson is az ellen érvelt, hogy Vlagyimir Putyin elnök részvételével elevenítsék fel a korábban rendszeres EU-orosz találkozókat.
Menczer Tamás: Brüsszel háborút, migrációt és gendert akar, és Magyar Péter nekik tapsol + videó
Tegnap az Európai Parlamentben szépen felmondták a háborús propagandát. Ebben Magyar Péter új barátai, Manfred Weber és Ursula von der Leyen élen jártak – fogalmazott közösségi oldalán Menczer Tamás.