Válaszúthoz érkezett az EU

Súlyosbodnak az EU és a Lengyelország közötti jogviták, aminek az eredményeként egyre több euró­pai lap ír a „polexitről”, azaz a lengyelek lehetséges uniós távozásáról. Erről persze a lengyel kormányzati retorika szintjén sosem esett szó. Szakértőt kérdeztünk a tagállami és uniós jog viszonyrendszerének a jövőjéről.

2021. 08. 06. 6:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nagy-Britannia a kilépést megelőzően azt mérte fel, hogy mennyire hatékonyak az uniós és tagállami, valamint a megosztott hatáskörök, és nem azt, hogy azok jogszerűen lettek-e meghatározva. Érdekes egyébként, hogy a brit vizsgálat eredményeként kilencvenöt százalékban hatékonynak találták a kompetenciamegosztást – vélekedett az egyetemi docens, azt is hangoztatva, hogy politikai okokból ezt az eredményt a britek később elkenték.

A lengyeleknek a brit út követéséről szóló érvek tehát jelenleg jogilag és politikailag sem állják meg a helyüket, miközben Varsó helyzetét az is segítheti, hogy épp zajlik az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat, ahol szintén megvitathatják az uniós és tagállami jogrendszerek viszonyát, valamint az unió előtt álló válaszutakat. Utóbbit nem mellesleg Magyarország is szorgalmazza. – Ezzel kapcsolatban két szempontot érdemes említeni, az egyik, hogy most adott egy alkotmányos rendszer. Ha a tagállamok úgy döntenek, hogy ezt érdemes fejleszteni, akkor jöhet a második dimenzió, hogy pontosan milyen irányba. Utóbbi nem feltétlenül kell, hogy a centralizációt jelentse

– fogalmazott a szakértő, aki szerint az Európa jövőjéről szóló diskurzusban a most a lengyelek által feszegetett jogi kérdésnek is helye lehet.

Borítókép: Europress/AFP

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.