akikről elítélő határozatot hozott a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC), mondván „olyan hétköznapi polgárokat üldöznek, akik csupán egy legitim politikai diskurzust folytattak”.
Az RNC kijelentését több republikánus képviselő is visszautasította és elítélte.
Noha az őszi félidős amerikai kongresszusi választások és a Capitolium-ostrom között közel két év telik majd el, úgy tűnik, hogy mind az ott történteket, mind az annak kivizsgálására létrehozott bizottságot − amelyben 7:2 arányban vannak a demokraták − politikai célokra használhatják fel. Lapunknak Magyarics Tamás, az ELTE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója korábban úgy fogalmazott:
− Nyilvánvaló, hogy a demokraták közvetlenül a választások előtt szeretnének kihozni egy olyan jelentést, amely a teljes felelősséget a Trump-adminisztrációra hárítja. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az elmúlt egy évben Biden elnök és pártja népszerűsége is sokat csökkent, ellenben a Republikánus Párttal, melynek fontos arcai sikeresen el tudták magukat határolni az erőszakos eseményektől.
A politika mellett a hatóságok is folyamatosan vizsgálódnak, kedden például két férfit fogott el a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), akik a vádak szerint részt vettek a Capitolium megtámadásában. A zavargással kapcsolatban, az FBI eddig 730 ügyben indított feljelentést a szövetségi bíróságon.
Borítókép: Donald Trump republikánus párti amerikai elnök támogatóinak egy csoportja bemászik az amerikai törvényhozás washingtoni épületébe, a Capitoliumba 2021. január 6-án (Fotó: MTI/Jose Luis Magana)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!