A BBC körül hatalmas botrány körvonalazódik, Trump elnök is érintett
Komoly kétségek merültek fel a csatorna pártatlanságával kapcsolatban.
Komoly kétségek merültek fel a csatorna pártatlanságával kapcsolatban.

Mark Epstein a fivére halála körül felvetődött kérdésekről is beszélt.

„Nem engedik hogy beszéljek?” – fakadt ki a korábbi republikánus elnök a közösségi médiában.

Coloradóban eljárást indítottak a volt elnök kizárására.

A fővádlott a Proud Boys szervezet alapítója és korábbi vezetője, Enrique Tarrio a zavargások idején nem tartózkodott Washingtonban.

„Ő nem az esetem” – zárta rövidre a kilencvenes évekig visszahúzódó gyanúsítgatást a politikus.

Egykori alelnök: szégyen ami aznap történt, és aki ezt máshogy látja, abban nem maradt tisztesség.

Az igazságügyi minisztérium szerint az elnökök nem mentesek automatikusan minden polgári peres eljárás alól.

Donald Trump egykori alelnöke kijátszhatja az igazságügyi minisztérium vizsgálatát.

Hasonló jelenetek játszódnak Brazíliavárosban, mint amikor Donald Trump hívei törtek be a Capitoliumba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.

Jelentős átrendeződéssel indult az év a fiatal használt autók piacán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.