Szexuális zaklatás vádja miatt is járhat a bíróságra Donald Trump

Több fronton kell jogi csatákat megvívnia Donald Trumpnak. A kongresszusi és szövetségi vizsgálat, illetve a büntetőeljárás mellett a jövő héttől szexuális zaklatás és rágalmazási perben is helyt kell állnia a korábbi elnök jogi csapatának, ezzel elvonva a figyelmét a 2024-es elnökválasztási kampányról.

2023. 04. 18. 15:02
US-POLITICS-TRUMP-INDICTMENT Fotó: CHANDAN KHANNA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgári és büntetőeljárási ügyben ugyanakkor közös, hogy Trump tagadja a vádakat. Sőt így tett az őt ért valamennyi vád esetében.

 

Trump több perrel néz szembe

Az egykori elnök ellen ugyanis még szintén New Yorkban folyik egy polgári per azzal vádolva őt és családját, hogy csalást követett el amikor túlértékelt vagyontárgyakat értékesített hitelezőknek és biztosítóknak.

Georgiában az egykori elnök egy büntetőeljárással néz szemben, amely azt vizsgálja, hogy megszegte-e az állami törvényeket, amikor a 2020-as választási vereségét követően nyomást gyakorolt egy helyi választási tisztviselőre, hogy „találjon” szavazatokat. A következő hetekben várható döntés arról, hogy vádat emelnek-e Trump ellen ebben az ügyben.

Mindemellett szövetségi vizsgálat is indult már Trumppal szemben a floridai otthonában talált minősített iratokkal kapcsolatban. Illetve a kongresszus az igazságügyi minisztériummal folytat vizsgálatot arról, hogy Donald Trumpnak milyen szerepe volt az amerikai törvényhozást ért 2021. január 6-ai ostromban, amelyben öt ember vesztette életét.

Tüntetők próbálnak bejutni a washingtoni Capitolium épületébe 2021. január 6-án (Fotó: USA Today/Jerry Habraken)
Tüntetők próbálnak bejutni a washingtoni Capitolium épületébe 2021. január 6-án (Fotó: USA Today/Jerry Habraken)

 

Politikai tőke és súlyos milliók a vádemelésből

Mint arra a szexuális zaklatási és rágalmazási ügyet kezelő bíró is rávilágított, Trump és jogi csapata egyes esetekben hozzájárul a tárgyalás előtti médianyilvánossághoz, azonban más esetekben azt hátrányként emlegeti.

Ennek elemzők szerint az az oka, hogy a büntetőeljárásból a volt elnök tud politikai tőkét kovácsolni, hiszen a Republikánus Párt és a konzervatív szavazók is egységesen kiálltak mellette, illetve a közösségi médiában, a rádió és televíziós műsorokban is foglalkoznak ügyével. 

Sőt az év első negyedévében összegyűjtött 18,8 millió dollár adományból, a Trump-csapat a CNN amerikai televíziónak megküldött kimutatása alapján, 15,4 millió dollár a vádemelés utáni hetekben gyűlt össze. 

Ám vélhetően a szexuális zaklatás és rágalmazási per nem tudna az elnöknek ilyen horderejű politikai támogatást hozni az ügy kényessége miatt.

Ennek ellenére egyes ügyvédek szerint Trump ezt az ügyet is a „vállára veheti” és megjelenhet a bíróságon, ugyanis a távolmaradása „potenciálisan árthat neki”.

Segíthet az ügyvédeinek a tanúk kihallgatásában a keresztkérdések során, valamint betekintést kaphat az esetlegesen bemutatott bizonyítékokba

– mondta Tre Lovell, vállalati és rágalmazási ügyekkel foglalkozó ügyvéd a Newsweek amerikai magazinnak.

Hozzátette: ismertsége és jelenléte az esküdték megnyerésében is döntő lehet, mert ha nincs jelen, azt a látszatot is keltheti, hogy nem érdekli az ügy.

 

A 2024-es győzelem a célkeresztben

Sokak szerint a Trump elleni perek a Demokrata Párt oldaláról valójában a republikánusok és az elnök figyelmének a megosztására játszanak. Hiszen, amíg Trumpnak bíróságra kell járnia nem tud kampányolni, illetve ezek az ügyek felhasználhatók ellene a választás során, elrémítve tőle a bizonytalan és moderált szavazókat.

A demokraták emellett a republikánusok megosztására is játszhatnak, ugyanis a North Star év eleji felmérése szerint a republikánusok 28 százaléka akkor is Donald Trumpra szavazna, ha függetlenként indulna.

Az ellenfél kiválasztása kulcskérdés Demokrata stratégák megosztottak abban, hogy Joe Biden elnök – aki ugyan még nem jelentette be újraindulását, de ez hamarosan megtörténhet – Trumppal, vagy DeSantissal szemben járna-e jobban. Hiszen amíg egyesek szerint Trump lenne a könnyebb ellenfél, hiszen őt jól ismerik, és egyszer már legyőzték, így „tudják, hogy milyen taktika válhat be vele szemben” – noha azóta Biden elnöksége árnyalja a képet –, addig mások szerint DeSantis „nem rendelkezik olyan karizmával és egyediséggel, mint Trump”, így ő lenne a jobb választás. Noha a fiatal, új erővel érkező DeSantis nagyobb kontrasztot jelentene Bidennel szemben. Azt azonban sem a republikánus, sem a demokrata oldalon nem felejtik el, hogy a 2024-es elnökválasztás teljesen más lesz, mint a koronavírus alatt folyó 2020-as. Nemcsak régi-új ügyek, mint az abortusz kérdése, a bevándorlás kerül elő, hanem a Trumpot és Bident ért vizsgálatok, a Biden-adminisztráció vélt vagy valós kudarcai, vagy épp az orosz–ukrán háború is.

Borítókép: Donald Trump korábbi republikánus elnök Floridában 2023. 04. 04-én. (Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.