Világsztárok érkeznek a Budapesti klasszikus film maratonra

David Cronenberg és Atom Egoyan filmrendezők, valamint Robert Lantos producer lesznek szeptemberben a Nemzeti Filmintézet fesztiváljának díszvendégei, hármukat a tengerentúli filmipar egyik meghatározó triójaként tartják számon évtizedek óta. Kiemelkedő szereplői a világ filmművészetének, munkáik óriási figyelmet kaptak világszerte – a legnagyobb fesztiválokon és a közönség részéről egyaránt. A szeptember 16–21. között zajló Budapesti klasszikus film maratonon most testközelből is megismerhetjük őket.

Forrás: NFI2025. 08. 14. 14:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hasonlóan szoros szakmai kapcsolat fűzi Lantost a testhorrorokkal befutott, de a filmjeiben a technológia és az emberi psziché határait is előszeretettel boncolgató David Cronenberghez is. Egyik legismertebb közös munkájuk a Karambol (1996), ami provokatív témájával – az autóbalesetek és a szexualitás bizarr összefonódása – óriási felháborodást keltett, a premier idején több országban is betiltották. Cannes-ban viszont megkapta a rangos fesztivál zsűrijének különdíját a modern társadalom elidegenedését nyers, hideg esztétikával vászonra vivő alkotás.

Robert meglátja a zavarba ejtő történetek mögött rejlő igazságot és nem fél attól, hogy ezeket a széles nyilvánosság elé tárja

– summázta véleményét David Cronenberg a producerről, akivel később együtt készítették el a virtualitás és a valóság közti határokat elmosó thrillert, az Existenz - Az élet játékát (1999), valamint a brutális maffiatörténetet megörökítő Eastern Promises - Gyilkos ígéreteket (2007). Utóbbi a rendező egyik legsikeresebb és nem utolsósorban legközérthetőbbnek tartott filmje, amelynek férfi főszerepéért Viggo Mortensent Oscar-díjra jelölték.

A Lantos–Egoyan–Cronenberg háromszög több mint producer-rendező viszony. Sokkal inkább olyan művészi és emberi kapcsolat, amely bizonyítja, hogy a szenvedély, a kockázatvállalás és a művészi integritás képes valódi értéket teremteni a filmművészetben.

A 2017-ben alapított Budapesti klasszikus film maratont a korábbi években olyan világsztárok tisztelték meg személyes részvételükkel, mint Claudia Cardinale, Pierre Richard, Udo Kier, Jean-Marc Barr, Kevin és Andrew Macdonald, Wim Wenders és Costa Gavras.

Borítókép: Az Uránia Nemzeti Filmszínház a Budapesti klasszikus film maraton kiemelt helyszíne (Forrás: Facebook)


 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.