Karácsony csodája az, hogy maga az Isten nyújtja a kezét az emberi világ felé azért, hogy megbékéljünk elsősorban vele, de megbékéljünk egymással is – hangoztatta igehirdetésében a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a győri Öregtemplomban tartott karácsonyi istentiszteleten csütörtökön.

Isten a békesség fejedelmeként jelentette be Jézust – mondta Szemerei János, hozzátéve, hogy
olyan világot élünk, amikor kevés békességet látunk a nagyvilágban, a szűkebb környezetünkben és a mikroközösségekben is, ami aláhúzza, hogy milyen nagy szükség van a Jézus Krisztusban kapott ajándékra, a szeretetre a békességre és arra a kegyelemre, amelyet ő hozott el ebbe a világba.
Kiemelte, hogy valójában az ígéret arról szól, hogy az Isten Krisztusban azt készítette elő, hogy meghív bennünket az országába, ahol szeretne bennünket átölelni és teljességgel bevezetni abba a világba, amelyet emberi elme el sem tud képzelni.
Szemerei János hangoztatta, hogy
megajándékozottak vagyunk, mert Isten megajándékozott bennünket önmagával Jézus Krisztusban, ami a mi életünket is formálni tudja és elhozhatja azt a békességet, amelyre szükségünk van.
Az elnök-püspök beszélt arról, hogy 2014-ben az angliai Nemzeti Emlékezés Arborétumban felavattak egy szobrot, amit a kézfogás emlékművének neveznek, és azt jelképezi, hogy amikor 1914 karácsonyán a legbefolyásosabb vezetők sem tudták elérni, hogy legalább karácsonyra hallgassanak el a fegyverek, a lövészárkokban az emberek énekeltek. A karácsonyi dallamokat a szembenállók felismerték és ők is énekelni kezdték a saját nyelvükön.
Az emberek értették, hogy nem lehet használni a fegyvert, az ellenégekből emberek lettek. Ezt fejezi ki az emlékmű – mondta.
Szemerei János hangsúlyozta, hogy karácsony csodája az, hogy az ellenségek meg tudnak békélni, hogy felfedezik, a másik ember nem az ellensége, hanem a testvére.
Elmondta, hogy a karácsonyi történet tele van az ellentétekkel, hiszen a karácsonyi történetben a sötétség és a világosság együtt szerepel, a sötétségben ragyog fel a betlehemi csillag, amely vezeti a bölcseket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!