Ott sem volt Trump, mégis róla szólt a republikánus elnökjelöltek első vitája
A The Hill politikai portál szerint a vita valódi tétje az, hogy ki lehetne majd Donald Trump alelnök-jelöltje.
A The Hill politikai portál szerint a vita valódi tétje az, hogy ki lehetne majd Donald Trump alelnök-jelöltje.

Egy nap alatt 8,2 millió dollár adományt gyűjtött össze az elnökjelöltségért frissen ringbe szálló floridai kormányzó.

A Danube Institute előadásán felszólaló amerikaiak szerint „Magyarország szabadabb, mint az Egyesült Államok”.

A legtöbb kivégzést messze Texas államban hajtották végre 583-at, míg Floridában 101-et.

„Ő nem az esetem” – zárta rövidre a kilencvenes évekig visszahúzódó gyanúsítgatást a politikus.

Florida azt mutatja, kifizetődik a bátor, konzervatív politika – vélekedett a floridai kormányzó korábbi tanácsadója.

„A serdülők nemi szorongása gyakran az érzékenységnek és a befolyásoltságnak tudható be” – véli a viselkedéstudományok professzora.

A liberálisok nyomást helyeztek a Walt Disney-re, hogy gáncsolja el a magyar jogszabályhoz hasonló floridai törvényt.

A volt amerikai külügyminiszter titkokat tár fel Kim Dzsong Unnal való, 2018-as találkozásáról.

„Trumpot inkább már tehernek és nem hajtóerőnek tekinti a konzervatív sajtó” – vélekedett a Bostoni Egyetem marketingprofesszora.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

Már látható a Budapest Táncszínház új, nem mindennapi előadása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.