Miután a Donald Trump által támogatott republikánus jelöltek nem tudtak olyan arányban győzedelmeskedni, mint arra sokan számítottak, többen elfordultak a korábbi elnöktől. Így tett – az elemzők szerint – a Fox News konzervatív hírcsatorna, vagy a New York Post napilap is, amelyek elnöksége idején Trump kedvencei voltak, a Fox Newst például napi négy-öt órában, hajnalba nyúlóan nézte.
A NewsCorphoz tartozó Fox News, a The Wall Street Journal és az egykor még jelentős New York Post is már az álszent floridai kormányzóval foglalkozik
– fogalmazott korábban Trump.
Noha a NewsCorp alapítójával, Rupert Murdoch médiamágnással, a korábbi republikánus elnöknek – különösen az adminisztráció első éveiben – még olyan kiváló volt a viszonya, hogy a most 91 éves Murdochot még tanácsért is felhívta, ez mára gyökeresen megváltozott. Kapcsolatuk részben a 2020-as elnökválasztás után romlott meg, amikor a konzervatív sajtó elkezdte maga mögött hagyni a választási csalások körüli kérdéseket – miután 1,6 milliárd dolláros per indult a Fox News ellen Trump választási csalás vádjának a hirdetése miatt.
Létfontosságú, hogy a konzervatívok is részt vegyenek a közéleti vitákban, ám ez nem fog menni, ha Donald Trump továbbra is a múltra összpontosít. A múlt az múlt, de most versenyben vagyunk az ország jövőjének a meghatározásáért
– fogalmazott Rupert Murdoch a NewsCorp éves közgyűlésén.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!