időjárás 4°C Balázs 2023. február 3.
logo

Lapozó: Beperli Svédországot az Európai Bizottság a fegyvertartási szabály megszegése miatt

Forrás: Mediaworks
2022.02.09. 17:45
Lapozó: Beperli Svédországot az Európai Bizottság a fegyvertartási szabály megszegése miatt

Kijevbe utazott a spanyol külügyminiszter az orosz–ukrán konfliktus miatt · Nagy-Britannia injekcióval gyógyítaná a már népbetegségnek számító elhízást · Történelmi rekordot döntött a benzin ára Spanyolországban.

Kijevbe utazott a spanyol külügyminiszter az orosz–ukrán konfliktus miatt

A spanyol külügyminiszter, José Manuel Albares szerdán érkezett az ukrán fővárosba, ahol beszédében hangsúlyozta, hogy bízik a diplomáciában, a válság békés megoldásában. Később személyesen is támogatásáról biztosította ukrán kollégáját. Közösen tartott sajtótájékoztatójukon úgy fogalmazott: „olyan forgatókönyvön dolgozunk, amelyben a nézeteltéréseket párbeszéddel oldjuk meg”. Arra a kérdésre, hogy Spanyolország tervez-e fegyvereket eladni Ukrajnának azt mondta: „a diplomácia és a párbeszéd idejében vagyunk, és úgy gondoljuk, minden feltétel adott ahhoz, hogy ezen az úton kezeljük a válságot. Ugyanakkor az elrettentés forgatókönyve is életbe léphet, ha szükséges”. Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter köszönetet mondott Albaresnek a látogatásáért és Spanyolország támogatásáért, majd hangsúlyozta, hogy véleménye szerint „csak Európa egysége” állíthatja meg az oroszok agresszióját.

Forrás: www.rtve.es

 

Nagy-Britannia injekcióval gyógyítaná a már népbetegségnek számító elhízást

Az Egyesült Királyság nemzeti egészségügyi és gondozási intézete hamarosan jóváhagyhatja azt az injekciós terápiát, amellyel a szigetország szakemberei a már népbetegségnek számító kóros elhízásnak és fokozott túlsúlynak akarnak véget vetni. A Wegovy nevű oldatos injekció a klinikai tesztek után is eredményesnek bizonyult, hatékonysága megegyezett a gyomorgyűrűként közismertté vált – de műtéti beavatkozást igénylő – módszerrel.

A tesztek által kiderült, hogy a Wegovy-val kezelt elhízott páciensek átlagosan testsúlyuk egyötödétől, 15,8 kilogramm súlyfeleslegtől szabadultak meg, ellentétben azokkal, akik csak placebót kaptak, mert ők csak ötödannyi súlyfelesleget tudtak leadni. A Wegovy úgy avatkozik bele a test étvágyszabályozó funkciójába, hogy csökkenti a túlevési és nassolási kedvet. A tervek szerint hetente kell majd beadni a pácienseknek az injekciókat, de a kúra csak orvosi javallat alapján lesz igényelhető. Az orvos mérlegelésének alapja pedig nemcsak a túl nagy testsúly lesz, hanem az is, hogy a páciens hajlandó-e változtatni az ételekhez, az evéshez és a rendszeres testmozgáshoz fűződő viszonyán.

Nagy-Britannia a világ élmezőnyében van az elhízott lakosság arányát tekintve. A férfiak 27 százaléka, a nők 29 százaléka kórosan elhízott, valamint a lakosság 36 százaléka túlsúlyos. A 10-11 éves gyerekeknek pedig már 21 százaléka küzd kóros elhízással.

Forrás: www.rt.com

 

Történelmi rekordot döntött a benzin ára Spanyolországban

Öt hete emelkedik a benzin átlagára Spanyolországban, jelenleg pedig megközelíti az 1,54 eurót literenként. Ez a legmagasabb benzinár azóta, hogy statisztikát vezetnek az üzemanyagárakról. Legutóbb 2012 szeptemberében volt hasonlóan drága a tankolás, akkor az üzemanyag 1,52 euróba került literenként. Tavalyhoz képest a benzines autóval rendelkező sofőröknek több mint 17 euróval kerül többe teletankolni kocsijukat. A Baleár-szigeteken emiatt már érezhető a fogyasztási szokások megváltozása. A helybeliek kevesebbet tankolnak és kevesebbet használják járműveiket. A dízel ára sem áll sokkal jobban Spanyolországban: hat hete megállás nélkül nő, jelenleg 1,43 euróba kerül literenként (az eddigi rekord 1,44 euró). A dízelesek tavaly ebben az időszakban még 28 százalékkal olcsóbban tankolhattak. Egy átlagos, 55 literes tanknál ez szintén több mint 17 eurós többletköltséget jelent. Spanyolország az egyik olyan uniós ország, ahol a legnagyobb mértékben nőtt a benzin ára 2021-ben. Az átlagár azonban még így is jóval alacsonyabb az eurózóna átlagánál.

Források: www.antena3.com, elpais.com, www.ultimahora.es

 

Az Európai Bizottság beperli Svédországot

Az Európai Bizottság (EB) 35 millió civil tulajdonban lévő tiltott lőfegyvert tart számon az EU tagállamaiban, ez pedig meghaladja a legálisan tartott fegyverek számát. Ezért az Európai Bizottság 2017-ben új irányelveket fogadott el annak érdekében, hogy megnehezítse a bűnözök fegyverszerzési lehetőségét.

Az EB egyben kötelezte a tagállamokat, hogy olyan nemzeti rendelkezéseket hozzanak, amelyek segítik az irányelvek betarthatóságát. A svéd kormány ugyan tett kísérleteket a fegyvertörvény megalkotásában, de a törvénytervezet 2021 januárjában megbukott a Riksdagban. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a jobboldali pártok úgy vélték, hogy a kisebbségben kormányzó kabinet tervezete túlmutatott a ténylegesen elvárt mértéken. Az Európai Bizottság szerdán tájékoztatta Stockholmot, hogy az Európai Unió Bíróságához fordult, mivel Svédország nem teljesítette a kötelezettségét. A svéd igazságügyi miniszter rendkívül súlyosnak nevezte a döntést. Morgan Johansson hozzátette, hogy tetemes bírságot kockáztat Stockholm, ezért azonnal felveszi a kapcsolatot az ellenzékkel, valamint az országgyűlés igazságügyi bizottságával.

Források: SVT, Európai Bizottság

Borítókép: Az Európai Bizottság brüsszeli székháza (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.