Minden második cukorbeteg nem is tud róla, hogy beteg
Sokáig semmilyen tünet nem jellemző a betegségre, ezért is nevezik „néma kórnak”.
Sokáig semmilyen tünet nem jellemző a betegségre, ezért is nevezik „néma kórnak”.

Az ember nem tudott alkalmazkodni a rohamosan megváltozott világhoz.

A magyar modellre az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok is felfigyelt.

Egy új tanulmány forradalmi eredményeket hozott.

Noha az életünket tesszük kockára, mégsem vesszük elég komolyan a problémát.

Kiderült az ok, ezért is híznak az európai gyerekek.

A téma elsőre mókásnak tűnhet, de korántsem az.

A jó hír, hogy egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük a bajt.

A Munkáspárt elnöke szerint woke és a liberalizmus félrevezeti az ifjúságot.

Győzzük kivárni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Hihetetlen történet.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.

A minisztérium 175 millió forintos támogatást jelentett be.

Families are paying the price for Brussels’ decisions.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.