Már egymilliárdan vagyunk kövérek, és szép lassan bele is halunk
A felnőtt lakosságban az elhízottak aránya több mint duplájára nőtt.
A felnőtt lakosságban az elhízottak aránya több mint duplájára nőtt.

Rendszerváltás ide vagy oda, a mai meglett férfiember külsőben még gyakran hasonlít a Kádár-kor pocakos, tokás párttitkárára.

A dél-koreai hírszerzés szerint meg is hízott.

A WHO igazgatója szerint, ha most nem cselekszenek, a járványszerűen terjedő elhízás súlyosan hathat a gazdaságra, az egészségügyi rendszerre és az életminőségre is.

Csökkent a daganatok okozta halálozások száma Magyarországon, az uniós országokhoz képest azonban még mindig rosszul teljesítünk.

Bár az élelmiszeripari cégek egészséges alternatívának tüntetik fel őket, távol állnak attól.

Tízezerre tehető hazánkban azoknak a kórosan elhízott betegeknek a száma, akik átestek a fogyást elősegítő műtéten.

A bennünk élő ősi idol mellett évtizedek óta a folyamatos válságok is evésre késztetnek.

Világösszehasonlításban csak az amerikai kontinensen nagyobb a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében.

Egy ígéretes kísérlet arra utal, hogy a terápiával hatásosan lehetne kezelni a kövérséget.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőrség nyomoz.

Igazi erődemonstráció lehet a nemzeti petíció.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Csütörtökön háromoldalú béketárgyalás lesz Abu-Dzabiban.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

Véres testvérgyilkosságok és a hárem hatalma.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.