A Luhanszk megyei rendőrség arról adott hírt, hogy az orosz csapatok aláaknázzák Liszicsanszk város központját. Az egyik főúton találtak aknákra hasonlító tárgyakat, amelyeket szerintük orosz szabotőrök helyezhettek el. Kérték a lakosokat, hogy ha gyanús tárgyat látnak, semmiképpen se közelítsék meg.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken lehallgatott beszélgetések alapján azt állította: egy orosz parancsnok arra utasította a legénységét, hogy saját aknavetőiket semmisítsék meg, majd készítsenek róluk fotókat és videófelvételeket, és feletteseiknek úgy állítsák be, mintha ukrán eszközök lettek volna.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter lengyelországi látogatásakor tartott sajtótájékoztatóján az Ukrajinszka Pravda szerint kijelentette, hogy Kijev még nem kapott „teljes értékű, hivatalos” választ az orosz féltől a kedden Isztambulban megtartott egyeztetésen tett javaslataira. Hozzátette, hogy egyelőre csak bizonyos orosz tisztségviselők nyilvános nyilatkozatait látják. Szavai szerint a hivatalos válaszból derül majd ki, hogy Oroszország továbbra is az „ultimátumok nyelvén” kommunikál-e Ukrajnával.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a kijevi tárgyalóküldöttség tagja azt közölte, hogy pénteken online folytatódnak az egyeztetések Kijev és Moszkva képviselői között.
Közben az Interfax-Ukrajina hírügynökség szerint Vitalij Klicsko kijevi polgármester bejelentette, hogy testvére, Volodimir Klicsko profi ökölvívó delegációval Németországba utazott, hogy Ukrajna politikai és gazdasági támogatásáról tárgyaljon. Volodimir Klicsko a háború legelején belépett a kijevi területvédelemhez katonai szolgálatra.
Borítókép: Ukrán katona egy páncélozott szállító harcjárműben Kijevben 2022. március 31-én (Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!