A múltban a demokratákra adtam szavazatomat, mert többnyire ők voltak a kedvesség pártja. Időközben azonban a megosztás és gyűlölet pártjává váltak, ezért nem támogathatom őket többé és a republikánusokra fogok voksolni– írta a világ leggazdagabb emberének számító Musk Twitter-oldalán.
Elon Musk a jövőben a Republikánus Pártra fog szavazni
Korábban a Demokrata Pártra szavazott, a jövőben már a Republikánus Pártra fog voksolni.

Most pedig figyeljétek meg, hogyan fog kibontakozni piszkos trükkökkel teli kampányuk ellenem– tette hozzá Musk, aki április végén mintegy 44 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett a Twitter felvásárlására.
A magát a szólásszabadság abszolutistájának nevező milliárdos nemrég jelentette be, hogy visszavonná Donald Trump volt republikánus párti amerikai elnök letiltását a közösségi médiaplatformról. Musk Joe Biden hivatalban lévő elnök és a Demokrata Párt szókimondó bírálójának számít részben, mert jobban meg akarják adóztatni a milliárdosokat és nagyobb adókedvezményeket akarnak adni az olyan elektromos autókat gyártó üzemeknek, ahol szakszervezetek működnek. Musk Tesla nevű cégének amerikai üzemeiben nincsenek jelen szakszervezetek.
További Külföld híreink
Tavaly a Tesla az Egyesült Államokbeli legnagyobb piacának számító Kaliforniából áttette székhelyét a politikailag konzervatívabb Texasba.
Borítókép: Elon Musk (Fotó: MTI/AP/DPA/Zentralbild/Patrick Pleul)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Botrány: gyerekeket is várnak a berlini drag fesztiválra + videó
Meséket fognak felolvasni nekik a drag queenek.

Ukrán mesterlövész döntött rekordot + videó
Négyezer méter az új rekord.

Halálos orosz támadás érte Ukrajnát a washingtoni találkozó előtt + videó
Órákkal a Trump–Zelenszkij-találkozó előtt indult az orosz csapás.

Pánikban a brüsszeliták, tehetetlenül várják a sorsdöntő Trump–Zelenszkij-tárgyalást
Washingtonban ma színt kell vallaniuk: valóban a béke-e a fő cél.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk