A bejegyzésből kiderül, hogy az incidens pár nappal ezelőtt történt Párizsban, ahol a művésznő immár öt éve él. Fényes nappal a belváros 9. kerületében megfenyegette egy késsel felfegyverkezett férfi, majd elvette az ékszereit, két nyakláncot, egy karkötőt és három gyűrűt, és menekülőre fogta. A nő nem hagyta annyiban a dolgot, megpróbálta visszaszerezni a tulajdonát, de a férfi olyan erővel lökte el, hogy a metró lépcsőjére zuhant. Szerencsére nem sérült meg, de teljesen megdöbbentette, hogy a körülötte lévő emberek közül senki nem segített neki, abszolút közönyösen nézték végig a jelenetet.
A fiatal nő a CNews La Matinale című műsorában beszélt a történtekről, elmondása alapján rendkívül meglepődött a szemtanúk embertelenségén. Julie Berthollet nem azt várta, hogy valaki szembeszálljon a fegyveres rablóval, de rendkívül rosszul esett neki, hogy a támadást követően senki nem kérdezte meg tőle, hogy jól van-e. A fiatal nő arról is beszélt: őt úgy nevelték, hogy ha azt látja, hogy valaki sír vagy a földön fekszik, megkérdi, hogy tud-e neki segíteni, de tőle ezt senki nem kérdezte meg. Az egyetlen, aki törődött vele, az RATP tömegközlekedési vállalat alkalmazottja volt, a többiek csak arra vártak, hogy megérkezzen a metró, és felszállhassanak rá – írja a V4NA.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!