Az elmúlt 16 év egyik legnagyobb zuhanását megdöbbentő módon tíz olyan nap követte, amikor a rubel árfolyama gyakorlatilag egy centit nem mozdult. Március 14-e és 24-e között végig 144,8 rubelt ért egy euró. A következő két nap záróárfolyama sem volt nagyon más, 144,7 és 144,4 orosz pénzt adtak egy uniós fizetőeszközért.Március utolsó három napjában azonban olyasmi történt, amit valószínűleg nagyon kevesen vártak. A rubel 29-én 23,5 százalékot erősödött, amelyet 30-án további 12,4 százalékkal fejelt meg, majd 31-én ehhez még 4,4 százalékot hozzátett. Így mindössze három nap alatt 36 százalékot erősödött az orosz fizetőeszköz.Az erősödés azóta sem állt meg. A cikk írásakor a rubel 27,5 százalékkal erősebb, mint 2021 végén. Jelenleg az orosz pénzeszköz erősebb, mint az elmúlt öt évben bármikor. Három hónap alatt 57,0 százalékkal növekedett az értéke.
Azaz a rubel grafikonja azt mutatja, hogy március vége óta Oroszország helyzete folyamatosan javul. Logikus a kérdés, hogy vajon mi lehet mindennek az oka, hiszen az EU által erőltetett embargóknak pontosan a mostani folyamatok ellenkezője lenne a célja.Az egyik ok pontosan a szankciók alacsony hatásfoka. Hiába vesz kevesebb orosz terméket Európa, ha más országok (különösen India és Kína) vidáman belépnek a helyére. De Oroszország is sokat tett a rubel erősítése érdekében.A jegybank több mint duplájára emelte az alapkamatot. Tőkekorlátozásokat vezettek be, amelyek értelmében az ország lakói nem utalhattak pénzeket külföldre, a külföldiek pedig nem adhatták el orosz részvényeiket, sőt a megkapott osztalékot sem válthatták át más devizára. Az országot elhagyó külföldi cégek sem tudták befektetéseik értékét hazavinni.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!