A közlemény szerint a sátortábor elleni támadással orosz haditechnikai eszközöket semmisítettek meg, köztük egy járművet légelhárító ágyúkkal és egy Grad típusú rakéta-sorozatvetőt. Maga a sátortábor is megsemmisült, a csapás következében ugyanis tűz ütött ki, amit hosszú ideig oltottak. Az ukrán titkosszolgálat videófelvételt is közzétett a támadásról és a kigyulladt orosz táborról.Az ukrán vezérkar esti harctéri helyzetjelentésében arról adott hírt, hogy az ukrán katonák feltartóztatták az orosz erők előrenyomulását a Donyec-medencében Bahmut és Kramatorszk irányába, továbbá az ország déli részén Andrijivka és Bilohorivka települések felé, továbbá visszaverték a Donyeck megyei rohamműveleteiket Veszele és Vogyane falvak irányába.
Az ukrán erők csapást mértek a zaporizzsjai atomerőmű melletti orosz katonai táborra
Az ukrán erők csapást mértek egy kamikaze drónnal az orosz megszállás alá került zaporizzsjai atomerőmű melletti orosz katonai táborra, a támadásban életét vesztette három orosz katona, 12 pedig megsebesült – közölte pénteken az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága.

Az Europol pénteki közleményében pontosította egy korábbi állítását az Ukrajnából folyó fegyvercsempészettel kapcsolatban. Mint írták, ők ennek potenciális veszélyére hívták fel a figyelmet, konkrét eseteket még nem jegyeztek fel. Az Europol szorosan együttműködik az ukrán tisztségviselőkkel az Európai Unióba irányuló illegális fegyvereladások veszélyének csökkentése érdekében. Teljesen megbízunk bennük, mivel új lépéseket tesznek a lőfegyverek megfigyelésére és nyomon követésére – írta közleményében a rendőri együttműködést koordináló európai uniós szervezet.
A Jevropejszka Pravda hírportál a brit miniszterelnök hivatalára hivatkozva beszámolt arról, hogy Boris Johnson pénteken telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Johnson üdvözölte az Ukrajnából a Fekete-tengeren keresztül tervezett gabonaexportról szóló megállapodás aláírását. Egyetértettek abban, hogy a megállapodást valamennyi félnek maradéktalanul végre kell hajtania.
Állandó kapcsolatban vagyok Ukrajna nagy barátjával, Boris Johnsonnal. Beszéltünk az ukrán katonák Nagy-Britanniában történő kiképzésének növeléséről és a katonai együttműködés egyéb területeiről– írta tárgyalásuk után Zelenszkij a Twitteren. Hozzátette: meggyőződött afelől, hogy az Egyesült Királyság támogatása Ukrajnának továbbra is erős és feltétel nélküli.
További Külföld híreink
Zelenszkijjel közölt interjút pénteken a The Wall Street Journal című amerikai lap. Az ukrán elnök ebben azt mondta, tartós megoldást csak az hozhat, ha Oroszország kivonul a háború kezdete óta elfoglalt valamennyi területről. Úgy vélte, enélkül egy fegyverszünet is csak kitolná a háborút, mert Oroszországnak is lehetőséget adna arra, hogy rendezze sorait.
Borítókép: Házromok (Fotó: MTI/EPA)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.

Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nemzetközi médiumok szerint is világszenzáció a magyar kutató felfedezése

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

Válságos állapotban a népszerű magyar zenész: „Borzalmasak az értékeim!”

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Átlátszó felsőben sokkolt a BL-döntő szuperszexi műsorvezetőnője

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.

Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.