Ennek egyik állomása a már említett csoport, amelyik arra állt rá, hogy gyakorlatilag „levadássza” a legfelsőbb bíróság tagjait, és ahol ők felbukkannak, oda rögtön tüntetőket küldjön – írja a Világgazdaság.
Így történt múlt szerdán is, amikor Washingtonban egy kisebb csoport vett zár alá egy éttermet, amelyben Brett Kavanaugh bíró vacsorázott. Ő volt az egyik a négyből, aki a Roe kontra Wade döntés eltörlése mellett tette le a voksát.
Washingtoni vendéglátósok és munkások! Ha bárhol meglátjátok Kavanaugh-t, Alitót, Thomast, Gorsuchot, Coney Barrettet vagy Robertset, azonnal írjatok ránk a részletekkel. Igazolt infó esetén rögtön ötven dollárt utalunk, és további kétszázat, ha még a helyszínen találjuk őket harminc perccel az üzenetetek küldése után!
– írta a ShutDownDC nevű csoport, amelynek több mint 23 ezer követője van a Twitteren.
Azt nem tudni, ki áll a csoport mögött, ugyanis sem a közösségi oldalukon, sem a honlapjukon nem jelezték a vezetőik kilétét.
Tucker Carlson televíziós személyiség egyébként pénteken a Fox News adásában arra szólította fel követőit, hogy árasszák el a csoportot kamuinformációkkal, egészen addig, amíg fel nem hagynak a tevékenységükkel – tette hozzá a lap.
Egyelőre sem a csoport, sem a legfelsőbb bíróság nem kommentálta az esetet.
Az eredeti cikk ITT olvasható.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!