A Magyar Nemzet egyik olvasója volt a tanúja annak a jelenetnek, amelynek a végén Rónai Sándor DK-s EP-képviselőt a német rendőrség vezette el a müncheni repülőtér egyik beszállókapuja mellől. A kérdéses járat október 10-én, hétfőn 11 óra után indult volna Müchenből Brüsszelbe.
Rendőrök vezették el Rónai Sándor DK-s EP-képviselőt a müncheni reptéren
Négy rendőr érkezett délelőtt 11-kor a Münchenből Brüsszelbe tartó menetrend szerinti járat beszállókapujához, ahonnan a hatóság két munkatársa kísérte el Rónai Sándor EP-képviselőt. A helyszínen tartózkodó olvasónk egy képet is küldött az esetről, amelyen a DK-s politikus rendőrök által közrefogva látható.

Olvasónk először hangos szóváltásra lett figyelmes, hamar kiderült, hogy a hangoskodó illető Rónai Sándor, Dobrev Klára árnyékkormányának külügyminisztere, a Demokratikus Koalíció Európai Parlamenti képviselője. A repülőtér személyezete és a politikus közötti vita részleteit illetően nincsenek pontos információink. Az eset tanúja messzebb állt a vitázó felektől, így nem hallotta pontosan a részleteket, a feltételezése szerint Rónainak nem jutott hely a Brüsszelbe tartó járaton és ezért veszekedett a repülőtéri személyzettel.
A politikusra végül kihívták a rendőröket, akik hamarosan meg is érkeztek négyen, közülük ketten kísérték közre fogva Rónai Sándort, tudomásunk szerint bilincset nem használtak.
Az esetről kérdéseket juttatunk el a DK-hoz, valamint a müncheni repülőtér biztonsági részlegéhez, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
További Külföld híreink
Borítókép: Róna Sándort rendőrök vezetik el a müncheni reptéren (Fotó: Beküldött fotó)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Menczer Tamás: A háború már eddig is 2,5 millió forintjába került minden magyar családnak
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.

Részleteket közöltek az oroszok a reptereket ért ukrán dróntámadásról + videó
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.

Agyonlőttek egy lövöldöző férfit a német rendőrök
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Befolyásos üzletembert fogtak el a hatóságok a Nagybani Piacon

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Most kaptuk: Tömegbaleset miatt teljes szélességében lezárták az autópályát

Már egy biciklinél is olcsóbban adja az autót a Szegedre költőző kínai Byd

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót

„Szégyen, hogy az UEFA ezt megengedi” – teljesen kiakadt a holland legenda a BL-döntő előtt történtek miatt

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: 40 gépet talált el Ukrajna

Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet
Címoldalról ajánljuk