A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a DialogUngarn német–magyar gazdasági szervezet rendezvényén napjaink nehézségeit ecsetelte, és úgy vélekedett, hogy Európa a modern kori történelme során nem szembesült egyszerre annyira súlyos biztonsági és gazdasági kihívásokkal, mint most.
Beszédében rámutatott, hogy az ukrajnai háború árát az egész kontinens fizeti a szárnyaló energiaárak és infláció következtében, ez pedig sokat ártott az európai versenyképességnek, mivel például Kínában az áram ára a harmada, az Egyesült Államokban a földgáz ára a hetede az itteninek.
Figyelmeztetett az eszkaláció kockázatára is, amely szavai szerint minden eddiginél magasabb, és ezek együtt indokolják a kormány békepárti álláspontját.
Hangsúlyozta, hogy el kell kerülni a világ ismételt blokkosodását, már csak azért is, mert azon Közép-Európa mindig rajtavesztett, amikor Kelet és Nyugat konfliktusban volt egymással. Ehelyett kölcsönös tiszteletre és kölcsönösen előnyös együttműködésre van szükség.
Az európai és a kínai gazdaság szétválasztását célzó törekvéseket rendkívül veszélyesnek nevezte. Mint tudatta, az eddigi növekedés alapját a fejlett nyugati technológiák és az olcsó orosz energiahordozók együttese adta, ennek vége, és ha most a kínai kötelékeket is elkezdik felszámolni, az végképp kiütné a kontinens gazdaságát.
Szijjártó Péter közölte, hogy az autóipar átalakulását már nem lehet visszafordítani, márpedig a nyugati vállalatok teljes mértékben függővé váltak a keleti akkumulátorgyártóktól.
Arról számolt be, hogy a kormány olyan politikai-gazdasági stratégiát követett az elmúlt évek során, amelynek eredményeképpen mára Magyarország a keleti és nyugati cégek találkozási pontjává, s ezzel megkerülhetetlenné vált, ami nagy lehetőséget és egyben életbiztosítást is jelent hazánk számára a gazdasági növekedés fenntartása szempontjából.
− A nyugati szövetségi rendszerek tagjai vagyunk, ugyanakkor a keleti nyitás politikája miatt politikailag soha nem idegenítettük el magunktól a keleti vállalatokat. De mindig azt mondtuk, hogy nem érdekes, hogy egy vállalat honnan jön, egy dolog számít, hogy be kell tartani a szabályokat − fogalmazott.
Majd rámutatott, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon van jelen gyártókapacitással mindhárom nagy német prémium autómárka, ahogyan már most itt működik a világ hét legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójából három, és a kapacitások tovább fognak bővülni.