Joe Biden amerikai elnök légzést segítő gépet (CPAP-gépet) használ alvás közben a légzési nehézségei kezelésére, állapota olyan súlyos lehet, hogy a légzése alvás közben máskülönben leállhat – a hírt a Fehér Ház is megerősítette szerdán.
A CPAP-készülékek biztosítják, hogy az alvási apnoéban (alvászavarban) szenvedők elegendő oxigénhez jussanak éjszaka, hogy megelőzzék a súlyos betegségeket vagy a halált.
A tengerentúlon ez a fajta alvászavar évente mintegy 38 ezer halálesetet okoz – hívta fel a figyelmet a New York Post amerikai napilap.
A tisztviselőknek azután kellett beszámolniuk az amerikai elnök légzési nehézségeiről, hogy az újságírók az elnök arcán látható pántvonalakról kérdezték, amelyeket Biden egy reggeli beszéde közben szúrtak ki – többen már korábban is látták a nyomokat, de nem ilyen élésen, illetve a 80 éves politikus reggel kilenc óra előtt jellemzően nem szokott megjelenni a nyilvánosság előtt. A politikus – aki a valaha volt legidősebb amerikai elnök, ám mégis egy újabb ciklusra készül – kritikusai többször is aggodalmukat fejezték ki fizikai és szellemi alkalmassága miatt.
Andrew Bates, a Fehér Ház szóvivő-helyettese a Reuters hírügynökségnek elmondta:
Az elnök 2008 óta több alapos orvosi jelentésekben tárta fel alvási apnoéval kapcsolatos kórtörténetét, a CPAP-gép használata az ilyen előzményekkel rendelkezők esetében gyakori.
Bár Biden 2008-ban elismerte az alvási zavarával kapcsolatos problémáit, Kevin O’Connor orvos az elnök egészségügyi állapotáról készített 2019-es, és legfrissebb 2023-as jelentésében egészségesnek és életerősnek írta le Bident, és azt a benyomást keltette, hogy az alvási zavarok már nem jelentenek gondot.
Mint az orvos 2019-ben fogalmazott: Az obstruktív alvási apnoét (OSA) fontolóra vettük, de tünetei jelentősen javultak az arcüreg- és orrmelléküreg-műtétjei után. Míg 2023-as jelentésében már ennyit sem fűzött hozzá, helyette azt hangsúlyozta, hogy „a tüdővizsgálat, az oxigéntelítettség és a mellkasi képalkotás normális maradt”.
Mindez az elnök kritikusai szerint azért is jelenthet gondot, mert az orvosi vizsgálat – vélhetően – szándékosan nem terjedt ki az amerikai állam fejének és a hadseregek parancsnokának mentális egészségére, és azzal, hogy az alvási zavarait sem tüntették fel, felveti a kérdést, hogy milyen más problémákat rejtegethet még a demokrata politikus.
Az elnököket egyébként nem köti jogi kötelezettség az egészségi állapotukkal kapcsolatos információk kiadására, amennyiben mégis publikálják azokat, maguk választhatják meg, hogy mely adatokat hozzák nyilvánosságra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!