Elszabadultak az indulatok szerda reggel a szlovák politikában – adta hírül a Paraméter. Az egész ügy egy ártatlan sajtótájékoztatóval indult, ugyanis a Smer–SD a menekültválságról és a határlezárás szükségességéről értekezett az eseményen, amikor Robert Fico beszédét megszakította Igor Matovic korábbi kormányfő és volt pénzügyminiszter.
Élő adásban ütötték és rúgták egymást szlovák politikusok
Szó szerint dübörög a kampány.

A beszámoló szerint a politikus egy terepjáróval gurult a színre, és megafonon ismételgette pártja szlogenjét: – Mi nem adjuk el magukat a maffiának! Korábbi sérelmeket is hangoztatott, mire a korábbi háromszoros miniszterelnök, Robert Fico és párttársai körbevették az autót.
A felvételek tanúsága szerint a két politikus eleinte ordibált egymással, aztán dulakodtak is. Matovic mellkason rúgta Robert Kalinák korábbi belügyminisztert, amelyre a Smer egy másik képviselője, Richard Glück ütéssel válaszolt.
Szlovákiában egyébként éppen választási hajrá van. A 2023-as szlovákiai előre hozott parlamenti választást 2023. szeptember 30-án tartják, és ez lesz a kilencedik parlamenti választás az ország történetében.
További Külföld híreink
Borítókép: Robert Fico, az Irány – Szociáldemokrácia párt vezetője beszél támogatóihoz egy kampányeseményen 2023. szeptember 12-én (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elindult Isztambulba az orosz delegáció
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: negyven gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.

Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.

Menczer Tamás: Brüsszelt is el kell foglalnunk!
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megrázó részletek a móri haláleset kapcsán

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Gyönyörű esküvői fotókkal robbantott ifj. Schobert Norbika és szerelme - egy ország álla esett most le

Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat

Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől

Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Címoldalról ajánljuk