Kijev pert indított a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) Lengyelország, Magyarország és Szlovákia ellen az ukrán termékek importjának tilalma miatt – közölte hétfőn az ukrán gazdasági minisztérium.
Hivatalos: Ukrajna keresetet nyújtott be Magyarország ellen
Keleti szomszédunk emellett Lengyelországot és Szlovákiát is bepanaszolta a Kereskedelmi Világszervezetnél.

Ahogy arról lapunk beszámolt a nap folyamán, Ukrajna hetek óta fenyegeti Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát, amiért azok nem hajlandók feloldani az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó importtilalmat. Legutóbb az ország kereskedelemért felelős képviselője, Tarasz Kacska beszélt arról a Politico című lapnak, hogy Ukrajna megteszi a szükséges lépéseket.
Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi tanácsadója ennek kapcsán lapunknak elmondta, hogy Ukrajnának minden joga megvan élni ezzel a jogával, azt ugyanakkor megjegyezte, egy WTO előtti jogvitát tekintve erősen kétséges, hogy mennyire lenne értelmezhető a magyar vagy például lengyel, szlovák tilalom megtorló, retorzív jellegűnek, mintsem inkább jogos alapú, piacvédő, a nagyobb károkozást elhárítani igyekvő intézkedésnek.
További Külföld híreink
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrán nyomásra jöhet a cenzúra Lengyelországban
Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Európa politikai válaszúthoz érkezett, vajon ki tárgyal Putyinnal?
Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Zelenszkij a túlélésre játszik, itt a háborút követő terve
Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Tony Blair is helyett kapott a béketanácsban
A döntést már most sokan kritizálják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrán nyomásra jöhet a cenzúra Lengyelországban
Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Európa politikai válaszúthoz érkezett, vajon ki tárgyal Putyinnal?
Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Zelenszkij a túlélésre játszik, itt a háborút követő terve
Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Tony Blair is helyett kapott a béketanácsban
A döntést már most sokan kritizálják.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!