Megyaszóra indult, de Szlovákiában kötött ki Tibor, azóta rejtély, hogy onnan hova ment
A rendőrség keresi.
A rendőrség keresi.

Nyugat-Európa az utóbbi időben túl sok hibát követett el ahhoz, hogy közömbösek maradhassunk ezekkel szemben – jelentette ki Karol Nawrocki.

Az a csapat, amely képes világbajnoki selejtezőn legyőzni Németországot, hogyan kaphat ki az északírektől?

Szijjártó Péter érintette a paksi bővítést is.

Fico szerint céljuk Ukrajnában a háború mielőbbi befejezése, nem Oroszország legyőzése.

A szlovák miniszterelnök szerint az Európai Unióban csak két olyan miniszterelnök van, aki a békéről beszél és ezek közül az egyik biztosan Orbán Viktor.

A Mária Valéria híd 130. születésnapján mondott beszédet a szlovák miniszterelnök Esztergomban.

Jelen állás szerint a Szőlő utcai álhírbotrány mögött nemzeti szuverenitást sértő szálak is megbújhatnak.

Országa kész tárgyalni a behozatal csökkentéséről.

Az UEFA hivatalosan is elismerte a szlovákok sikerét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.