Nőtt az Izraelből kimenekített magyarok száma + videó

Háromszázhuszonötre emelkedett azon emberek száma, akiket a magyar légierő evakuált a közel-keleti államból.

Forrás: MTI2023. 10. 09. 10:59
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány mentőakciójában a Magyar Légierő az éjszaka folyamán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a közel-keleti országban, ahol egyes területeken gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak.

Leszögezte, hogy a kormány számára ilyenkor természetesen a legfontosabb feladat a magyar emberek biztonságba helyezése.

Tájékoztatása szerint ezért több száz emberrel vették fel a kapcsolatot, akik közül 215-öt már az éjszaka folyamán kimenekítettek a Magyar Légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba, s újabb 110 főt vett a fedélzetére.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciójában tehát a magyar légierő három repülőgéppel összesen 325 embert menekített ki Izraelből

– húzta alá. Szijjártó Péter rámutatott, hogy így a hazatérésben segítséget kérő magyar emberek mindegyike itthon van vagy úton van már hazafelé, miután néhány perccel ezelőtt a harmadik evakuációs járat is elhagyta Izrael légterét. Közölte, hogy az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi – például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál – állampolgár van és 46 gyerek.

Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben

– jelentette ki. Elmondta, hogy Budapest és Tel-Aviv között folyamatosak a menetrend szerinti járatok. A miniszter arra kérte a magyar embereket, hogy kizárólag nagyon-nagyon halaszthatatlan esetben utazzanak Izraelbe, ha el tudják halasztani az útjukat, akkor tegyék meg a saját biztonságuk érdekében.

Aki azonban Izraelbe megy, legyen szíves konzuli védelemre regisztrálni

– mondta. A miniszter hangsúlyozta: „Mi továbbra is kiállunk Izrael mellett, elítéljük az Izraelt ért terrortámadást, egyúttal pedig arra hívjuk fel a nemzetközi politika szereplőit, hogy mutassanak felelősséget ebben a helyzetben, és kerüljük el az eszkalációját ennek a háborús helyzetnek.”

Borítókép: A Magyar Légierő gépe landolt Budapesten (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.