Szijjártó Péter: Újabb 105 embert menekített ki Izraelből a magyar légierő
A külügyminiszter elmondta, hogy 89 magyar és 16 külföldi állampolgárt evakuáltak.
A külügyminiszter elmondta, hogy 89 magyar és 16 külföldi állampolgárt evakuáltak.

Háromszázhuszonötre emelkedett azon emberek száma, akiket a magyar légierő evakuált a közel-keleti államból.

A katonai szervezetek repülő-, helikopter és légvédelmi rakétacsapatai komplex és valós feladat végrehajtásukkal demonstrálták a légierő jelenlegi képességeit.

A magyar légierő Litvániában állomásozó Gripen vadászgépeinek két éles és egy gyakorló riasztásának is tanúi lehettek kedden a Magyar Nemzet munkatársai.

A vagyonkezelő megint nem talált vevőt a légierő egykori MiG-29-es flottájára, pedig kínált mellé hajtóműveket, más tartozékokat, még rakétát is – ismerteti a szerdai Világgazdaság.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Eseménydús napjai voltak a tűzoltóknak, az ünnepek alatt sem pihenhettek.

Az európai elit felült a háborús vonatra.

Elgondolkodtató videót tett közzé a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Különös eset borzolta a kedélyeket Szeged mellett.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

Hungary's President delivered an address to the nation on Friday, the second day of Christmas.

Több órán át elérhetetlen lesz az informatikai rendszer, matricát sem lehet majd venni sok helyen.

Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.