„A demokraták rasszisták” – Donald Trump mögé állt a BLM egyik alapítója

A korábbi elnök támogatottsága folyamatosan növekszik a fekete szavazók körében.

2023. 11. 30. 17:43
TRUMP, Donald
Sioux City, 2023. október 30. A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök a pódiumon, az amerikai elnökválasztási folyamat hivatalos kezdetét jelentõ iowai jelölõgyûlésen (kaukusz) Sioux Cityben 2023. október 29-én. Az Egyesült Államokban 2024. novemberben tartják az elnökválasztást. MTI/AP/Charlie Neibergall Fotó: Charlie Neibergall
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trumpot támogatja a 2024-es elnökválasztáson a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak, BLM) szervezet egyik alapítója – számolt be a Fox News amerikai hírcsatorna. Mark Fisher, aki a BLM Rhode Island-i leányszervezetének egyik társalapítója, elmondta, hogy a demokraták rasszista politikája miatt döntött úgy, hogy a korábbi republikánus elnök mögé áll. 

Kétszínűség és képmutatás. Ez jellemzi a demokratákat

– mutatott rá Fisher. Hozzátette, az afroamerikai közösség tagjai megértik, mikor van valaki értük és mikor nem, jelenleg pedig nyilvánvaló, hogy a Demokrata Párt utóbbi kategóriába tartozik. Az aktivista már korábban is hangoztatta nézeteit, miszerint a demokraták elárulták a fekete szavazóikat. „Ez a párt régóta kihasznál minket, visszaélnek bizalmunkkal és nem értékelik szavazatunkat” – magyarázta Fisher. Ezzel szemben Donald Trumpot őszinte embernek és politikusnak tartja, pontosan az ellenkezőjét gondolja a republikánus politikusról, mint a demokratákról. 

Trump többet tett a feketékért, mint bármelyik elnök az életemben

– hangsúlyozta az aktivista. 

 

Fisher szavai és véleménye tükröződik a legújabb közvélemény-kutatásokban is. 

A The New York Times és a Siena College által nemrégiben készített felmérés szerint Trump soha nem látott mértékű támogatást szerzett a fekete szavazók körében, ez pedig főként a csatatérállamokra igaz. 

Nevadában, Georgiában, Arizonában, Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban a fekete szavazók körében 22 százalékos támogatottsága van a volt republikánus elnöknek, ez 14 százalékpontos növekedést jelent 2020-hoz képest. 

Borítókép: A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök a pódiumon, az amerikai elnökválasztási folyamat hivatalos kezdetét jelentő iowai jelölőgyűlésen (kaukusz) Sioux Cityben 2023. október 29-én (Fotó: MTI/AP/Charlie Neibergall)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.