Trump sikerére reagálnak a demokraták egy tervvel
A párt videójátékokon keresztül kampányolna.
A párt videójátékokon keresztül kampányolna.

A bukott elnök utódját támadta az interjúban.

A demokraták körében javában zajlik a generációváltás.

Kamala Harris nem tűnt hozzáértőnek.

Öt politikai kudarc, amely 2024-ben megrengette a Demokrata Pártot.

Kiállást ígért Ukrajna mellett a demokraták jelöltje. A DNC-t erőszakos tüntetések kísérték Chicagóban, amelyeknek a rendőrség közlése szerint halálos áldozata is volt.

Nem bíztak semmit a véletlenre, Alex Soros személyesen vett részt a Demokrata Nemzeti Konvención, amelyen hivatalosan is megszavazták Kamala Harris elnökjelöltségét.

Mély szakadást okozott a Demokrata Pártban Harris jelöltsége?

Reális vízió helyett Donald Trump támadásáról szólt a Demokrata Nemzeti Konvenció első napja.

Harris elegendő demokrata támogatását szerezte meg ahhoz, hogy a párt elnökjelöltje legyen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.