Hivatalosan is elfogadta az elnökjelöltséget Kamala Harris

Kamala Harris jelenlegi alelnök hivatalosan is elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét a Demokrata Nemzeti Konvenció zárónapján.

2024. 08. 23. 7:47
Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje
Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai jövőjéért fog harcolni – ígért a Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) résztvevőinek Kamala Harris a rendezvény negyedik, egyben utolsó napján beszédében, amellyel hivatalosan is elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét.

Harris megköszönte Joe Biden jelenlegi elnök munkáját, rendkívüliként jellemezve a teljesítményét. Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét ellenben „komolytalan embernek” nevezte. Súlyosak lennének a következmények, ha Trump ismét elfoglalhatná a Fehér Házat – riogatta hallgatóságát.

A demokrata elnökjelölt szerint Trump első elnöki ciklusát nem az amerikai emberek életének javítására használta, ő viszont új utat fog felvázolni.

Trump saját közösségi oldalán rámutatott, hogy Harrisnek alelnökként három és fél éve volt erre, de csak kárt okozott.

Józan és gyakorlatias elnök lesz, aki segíti a középosztályt – hangzott a demokrata jelölt újabb ígérete. Államfőként szilárdan kiáll majd Ukrajna mellett – szögezte le Harris.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, de egyúttal tűzszünetet sürgetett, így próbálva meg egyensúlyozni az Izrael kérdésében erősen megosztott Demokrata Párt különböző csoportjai között.

Főparancsnokként biztosítani fogom, hogy Amerikának mindig a legerősebb, leghalálosabb harci erő álljon rendelkezésére a világon

– idézte Harris ígéretét a Fox News amerikai televíziós hálózat.

Az alelnök dicsérte az amerikai katonákat és hangsúlyozta együttműködését a fegyveres erőkkel, azonban gondosan kerülte a katasztrofálisan elsült afganisztáni csapatkivonást, amelyben saját bevallása szerint kulcsszerepet játszott. A kivonulás során több milliárd dollár értékű amerikai hadifelszerelést hagytak hátra, és tizenhárom amerikai katona halt meg egy öngyilkos merényletben.

Az este további felszólalói a már jól ismert koreográfia szerint jobbára Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt jelöltjét támadták.

Maura Healey massachusettsi kormányzó szerint egy „elítélt bűnöző” és egy „elhivatott ügyész” között kell választania az amerikaiaknak novemberben.

Gretchen Whitmer michigani kormányzó azt igyekezett bizonygatni, hogy Donald Trump nem érti meg az egyszerű emberek problémáit – írja a New York Post amerikai napilap.

Leon Panetta korábbi CIA-igazgató és védelmi miniszter szerint Trump cserben hagyná Amerika szövetségeseit és elszigetelné az országot, Harris viszont „gátat szabna a zsarnokoknak”.

Roy Cooper észak-karolinai kormányzó arra szólította fel a csatatérállamok lakóit, hogy álljanak ki Kamala Harris mellett.

A DNC-t erőszakos tüntetések kísérték Chicagóban, amelyeknek a rendőrség közlése szerint halálos áldozata is volt.

Borítókép: Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.