Trump szerint Zelenszkij el se olvasta a béketervet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Donald Trump azt mondta, hogy Zelenszkij még nem kész a békejavaslat elfogadására, sőt szerinte még át se nézte a dokumentumot. Hozzátette, emiatt kissé csalódott, miközben a béketervet az ukrán elnök csapata és Moszkva egyaránt pozitívan fogadta.

2025. 12. 08. 12:43
Donald Trump amerikai elnök Fotó: ANDREW HARNIK Forrás: GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Az emberei imádják, de ő nem. Pedig még Oroszországnak is megfelel.

Nem világos azonban, hogy Trump megjegyzése a korábban bemutatott béketervre vonatkozott-e, vagy egy új, készülő békejavaslatra. Steve Witkoff különmegbízott és az elnök veje, Jared Kushner pénteken találkozott Rusztem Umerovval, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárával, valamint Andrij Hnatov ukrán tárgyalóval Floridában. Írtunk róla, hogy J.D. Vance közelgő békét lebegtetett meg.

Zelenszkij szombaton „hosszú és érdemi” egyeztetésnek nevezte ezeket a tárgyalásokat. Zelenszkij az X közösségi platformon azt írta, hogy hálás a nagyon fókuszált, konstruktív megbeszélésért.

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.