A kórházak felét bezáratná az épp Magyar Péter mellett mozgolódó Kóka János. Az SZDSZ egykori gazdasági és közlekedési minisztere egy interjúban beszélt arról, hogy a magyar embereknek az a jó, ha a kórházak felét bezárják – írja az Ellenpont. Kóka egy évvel ezelőtt az Inforádióban mondta ezt, de később több interjúban is megismételte, sőt, a Weborvoson közzétett vitairatában ráerősített: a társadalombiztosítási rendszerbe pluszforrásokat is bevonna, méghozzá a vállalatoktól.
Az Ellenpont arra is felhívta a figyelmet, hogy a Tisza nemrégiben kiszivárgott tervezete szerint a jelenlegi állami társadalombiztosítási rendszert egy kötelező magánbiztosítói modell váltaná fel. A javaslat értelmében az állam hátrébb lépne a finanszírozásból, a munkavállalóknak pedig közvetlenül a piaci biztosítókkal kellene szerződniük, jövedelmük minimum 8,5 százalékát befizetve.
Vagyis a nyugdíjhoz és egészségügyi ellátáshoz már nem az állam biztosítaná a hátteret, hanem kizárólag magánnyugdíjpénztárak és biztosítók, méghozzá jóval drágábban. A minimális csomagok ugyan nagyjából a mostani terhelést fedeznék, de a jelenlegi szintű szolgáltatásokért akár 30-35 százalékot is fizetniük kellene a dolgozóknak. A szolgáltatások mértéke a választott csomag árához igazodna, így a rendszer tisztán piaci alapokon működne.
Sem a háziorvosi ellátás, sem a szakrendelések nem maradnának ingyenesek.
Felidézték azt is, hogy Kóka már idén kijelentette, hogy cégüket, a magánklinikákat üzemeltető Doktor24-et három éven belül tőzsdére kívánják vinni. A tiszás egészségügyi csapatból Schiszler István hosszú éveket húzott le a magánegészségügyben intézményvezetőként, Túri Péter rendszeresen a fizetős egészségügy mellett érvelt, de a miniszternek szánt Hegedűs Zsolt maga is dolgozik a magánegészségügyben.
Az azóta nyilvánosságra került tiszás megszorítócsomag pedig az összes korábbi nyilatkozatnak értelmet adott: a jelenlegi társadalombiztosítási konstrukciót magánbiztosítók bevonásával reformálnák meg, piaci viszonyokat teremtve, az eddigi ingyenes állami ellátást felszámolva.



















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!