Mit evett valójában a Tudor kori Anglia népe?

VIII. Henrik udvarának fényűző lakomái máig meghatározzák a korszakról alkotott képet, ám a Tudor étrend valósága egészen más volt. A társadalom többsége kenyeret és főtt egytálételt evett, étrendjét pedig szigorúan az évszakok, a mezőgazdasági ciklusok és az állattartás ritmusa határozta meg. Ruth Goodman történész szerint ez a kényszerű szezonális rendszer nemcsak korlátokat, hanem meglepő változatosságot is teremtett a Tudor kori Anglia mindennapi konyhájában.

VIII. Henrik a trónon, családja körében Fotó: Lucas de Heere Forrás: Wikimedia Commons

A fényűzés mítosza és a Tudor kori étrend valósága

VIII. Henrik túlzásai könnyen idéznek fel egészben sült disznókat, vadhúsos pitéket, gyümölcskocsonyákat és a kontinensről érkező borokat. Ez a kép azonban szinte teljesen elszakad attól a valóságtól, amelyben a Tudor kori Anglia lakosságának többsége élt. Míg a király és a főnemesség bőséges választékból válogatott, az egyszerű emberek étrendjét az évszakok könyörtelen ritmusa szabályozta.

A Tudor kori étrend alapjai: kenyér mindenekelőtt

A Tudor kori étrend szerény alapokra épült. A legfontosabb élelmiszer a kenyér volt. A kenyér azonban nem egyetlen típust jelentett, hanem sokféle változatot. A hegyvidéki területeken nehezen termett búza, és a kemence építése, fűtése is költségesnek számított. Az emberek ezért gyakran zabot használtak.

16.századi paraszti lakoma  Fotó: Pieter Brughel / Wikimedia Commons

A zabot könnyebb volt lepényszerű formában elkészíteni, mint hagyományos cipóként megsütni. A tésztát a tűz előtt szárították, majd rostlapon sütötték meg. Anglia különböző részein zabpogácsát, árpakenyeret vagy rozskenyeret ettek. Minden régiónak megvoltak a saját specialitásai. Sokan naponta háromszor is kenyeret ettek. A korszak még nem ismerte a burgonyát, a rizs csak korlátozottan terjedt el, a tészta pedig nem tartozott a mindennapokhoz. A szénhidrátforrás szinte kizárólag a helyben termesztett gabona maradt.

Pottage és a Tudor kori étrend változatossága

A kenyér mellett a másik alapétel a pottage volt. A szó egyszerűen annyit jelent: fazékban főtt étel. A pottage lehetett sűrű vagy híg, húsmentes vagy tejtermékkel, esetleg hússal gazdagított változat. Lényege a rugalmasság volt.

A pottage még a kenyérnél is változatosabbnak számított, és szorosan követte az évszakokat. 

Az elkészítés módja gyakran azonos maradt, az összetevők viszont hétről hétre változtak, aszerint, hogy éppen mi termett a kertben. Az íz, az állag és a tápérték folyamatosan átalakult. Egyetlen hónap étrendje sem ismételte pontosan az előzőt.

A Tudor kori étrend és az évszakok törvénye

A modern étrend egész éves hozzáférést feltételez tejhez, tojáshoz, vajhoz és húshoz. A Tudor étrend azonban nem működött így. Nemcsak a növények, hanem az állati eredetű élelmiszerek is szigorúan szezonálisak voltak. A tejtermelés a szarvasmarhák szaporodási ciklusát követte. A tehenek télen elapadtak, és csak ellés után kezdtek újra tejet adni. A tej szezonja nagyjából márciustól októberig tartott. A tavaszi, zsenge füvön legelő állatok teje magas zsírtartalmú volt, ezért kiválóan alkalmas vajkészítésre. 

A késői középkorban és a korai újkorban az évszakok is befolyásolták a táplálkozást  Fotó: Pieter Brughel / Wikimedia Commons

A vaj így elsősorban tavaszi és kora nyári élelmiszernek számított, hacsak nem sózták be tartósítás céljából. Ahogy változott a takarmány és az időjárás, a tej fehérjetartalma is módosult. A magasabb kazeintartalom ideálissá tette a tejet sajtkészítésre. A sajtkészítés ezért kora nyártól erősödött fel.

A tojástermelés szintén a nappalok hosszától függött. A tyúkok gyenge fényviszonyok között nem tojtak. 

A tojótevékenységet az agyalapi mirigy szabályozza, amely a nappalok hosszára reagál. Ahogy hosszabbodtak a nappalok, nőtt a tojás mennyisége, majd a rövidülő őszi napokkal leállt.

Lencsés egytálétel bárányhússal   Fotó: Wikimedia Commons

A húsfogyasztást gazdasági megfontolások irányították. Nem vágták le a vemhes tehenet. A vágás időpontját úgy határozták meg, hogy megőrizzék a jövőbeli hasznot. A juhokat is tudatosan kezelték. Húsvét körül bárány került az asztalra, ha akadt felesleges állat. Az év többi részében megvárták a nyírást. Miután értékesítették a gyapjút, az idős anyajuhokat birkahúsként fogyasztották el.

Hal, tél és a hiány időszaka

A hal tovább növelte a Tudor kori étrend szezonális jellegét. A halrajok különböző időpontokban jelentek meg a partoknál, így a friss hal elérhetősége ingadozott. A sózás, a füstölés és az ecetes tartósítás meghosszabbította az eltarthatóságot. A sózott tőkehal, a pácolt hering vagy a füstölt hal azonban inkább a késő téli hónapok hiányát pótolta, amikor kevés friss élelmiszer állt rendelkezésre.

A tél az étkezéseket is próbára tette   Fotó: Pieter Brughel / Wikimedia Commons

Bár a hús és a tejtermék fontos szerepet játszott, a pottage alapját a zöldségek adták. A legtöbb ember a saját kertjére támaszkodott. Érdemes volt minél többféle növényt termeszteni, amelyek különböző időpontokban értek be. A zöldségellátás rendkívül szezonális maradt.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.