A vaj így elsősorban tavaszi és kora nyári élelmiszernek számított, hacsak nem sózták be tartósítás céljából. Ahogy változott a takarmány és az időjárás, a tej fehérjetartalma is módosult. A magasabb kazeintartalom ideálissá tette a tejet sajtkészítésre. A sajtkészítés ezért kora nyártól erősödött fel.
A tojástermelés szintén a nappalok hosszától függött. A tyúkok gyenge fényviszonyok között nem tojtak.
A tojótevékenységet az agyalapi mirigy szabályozza, amely a nappalok hosszára reagál. Ahogy hosszabbodtak a nappalok, nőtt a tojás mennyisége, majd a rövidülő őszi napokkal leállt.
A húsfogyasztást gazdasági megfontolások irányították. Nem vágták le a vemhes tehenet. A vágás időpontját úgy határozták meg, hogy megőrizzék a jövőbeli hasznot. A juhokat is tudatosan kezelték. Húsvét körül bárány került az asztalra, ha akadt felesleges állat. Az év többi részében megvárták a nyírást. Miután értékesítették a gyapjút, az idős anyajuhokat birkahúsként fogyasztották el.
Hal, tél és a hiány időszaka
A hal tovább növelte a Tudor kori étrend szezonális jellegét. A halrajok különböző időpontokban jelentek meg a partoknál, így a friss hal elérhetősége ingadozott. A sózás, a füstölés és az ecetes tartósítás meghosszabbította az eltarthatóságot. A sózott tőkehal, a pácolt hering vagy a füstölt hal azonban inkább a késő téli hónapok hiányát pótolta, amikor kevés friss élelmiszer állt rendelkezésre.
Bár a hús és a tejtermék fontos szerepet játszott, a pottage alapját a zöldségek adták. A legtöbb ember a saját kertjére támaszkodott. Érdemes volt minél többféle növényt termeszteni, amelyek különböző időpontokban értek be. A zöldségellátás rendkívül szezonális maradt.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!