Alig lehet a végükre érni azoknak a nyilatkozatoknak, amelyekben a Tisza Párthoz közel került szakértők beszélnek a megszorítások szükségességéről. A tiszás önleleplező nyilatkozatokat összegyűjtő cikksorozatunk mostani részében olyan megjegyzéseket mutatunk be, amelyek szerint a magyarok túlzottan hozzászoktak a kedvezményekhez, a támogatásokhoz és az egykulcsos adóhoz.

Surányi a drogosokról
Kezdjük Surányi Györggyel, a volt jegybankelnököt a múlt év végén kérdezték egy videóinterjúban a Tisza gazdasági terveiről. Válaszában a közgazdász egy ponton arról beszélt, hogy helyes lenne a gazdaságfejlesztési támogatások csökkentése, de szerinte ezt csak fokozatosan lehet végrehajtani. Innentől érdemes szó szerint idézni Surányit. „Tudni kell, hogy ehhez a droghoz hozzászokott a magyar vállalkozói réteg, és ahogy a drogosokat sem lehet egyik pillanatról a másikra leszoktatni, ezért itt is fokozatosságra, azt hiszem, hogy szükség van” – fogalmazott. Surányi „érzékletes hasonlata” az alábbi videón 29:50-től tekinthető meg.
A közgazdász nem jelentéktelen figura a Tisza környékén, legalábbis a saját bevallása szerint. Surányi tavaly júliusban két és fél órás előadást tartott egy Tisza-szigetnél. Az eseményről felvétel készült, ami ma már a maga teljességében nem elérhető a nyilvánosság számára, bizonyos részletek azonban fennmaradtak. Például az, amiben Surányi azt fejtegeti, hogy az áfacsökkentés lehetetlen a többkulcsos adó és így az szja növelése nélkül. Ebben a videórészletben hinti el, csak úgy mellékesen, hogy rendszeresen egyeztet a Tisza vezetőivel.
Bod Péter Ákos és az alkoholisták
Surányihoz nagyon hasonló módon fogalmazta meg véleményét tavaly szeptemberben Bod Péter Ákos. A közgazdász – aki szintén volt jegybankelnök – a Klikk TV egyik műsorában amiatt kárhoztatta a magyar társadalmat, mert nem teszi fel a kérdést a politikának, a kormánynak, hogy egy-egy tervbe vett jóléti intézkedésekre van-e fedezet. Bod azt is felrótta, hogy a nép adott esetben nem utasít vissza egyes juttatásokat, példaként pedig az anyák szja-mentességét hozta fel. A közgazdász ezután nem várt hasonlattal élt: „És ez azért alkoholizmus, mert az alkoholista is olyan […], hogy ugye nehezen hagyja abba. Megmagyarázza reggel, hogy azért iszik egy felest, hogy ne fájjon, nem tudom, a feje az előző esti buli után is.” Aztán kitért a Tiszára: „A másik meg nagyon óvatosan, bölcsön erről nem beszél, mert lenevelni egy népet egy rossz szokásról, meg megnyerni a választást, az két különböző feladat.”
Bod Péter Ákos szavai másképpen nemigen érthetők, csak úgy: szerinte le kell nevelni a magyar társadalmat a folyamatos adócsökkentésről és juttatásokról, de a megszorító intézkedéseket a választási kampányban nem szabad elmondani. Aki eredetiben kíváncsi az eszmefuttatásra, állítsa a videót 13:24-hez:
Bod Péter Ákos nem először beszélt ilyesmiről. Tavaly decemberben a Belvárosi Szabadegyetemen járt és az egykulcsos személyi jövedelemadó átalakítását szorgalmazta. Akkor mondta el hasonlatát, amivel az adóemelés kapcsán vágásérett disznókhoz hasonlította a magyarokat. „Ha fenik a kést, a malacnak az ólban azért nem kell megmondani azt, hogy mi jön. Úgyis sejti egyébként, nagyobbrészt.” Máskor, novemberben, egy videóinterjúban pedig arról beszélt, hogy Magyar Péter nagyon bölcsen nem beszél a megszorításokról.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!