Nógrádi György a háborúról: Az oroszok kezdték, ukrán provokációval, amerikai utasításra

Európa elképesztő veszteségeket szenved el a háború miatt – mondta az Origónak a szakértő.

2023. 11. 05. 11:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nógrádi György szerint Gerhard Schröder kijelentése, mely szerint a békemegállapodás már 2022 márciusában megvolt az oroszok és az ukránok között, régóta köztudott – az más kérdés, hogy a nyugati sajtó ezt következetesen megpróbálja elhallgatni. Az Origónak a biztonságpolitikai szakértő úgy nyilatkozott: a háború menetében legfeljebb az amerikai elnökválasztás hozhat majd fordulatot, ám addigra Európa elképesztő veszteségeket szenved el a válságban.

Gerhard Schröder barátja Vlagyimir Putyinnak, és közismert a Gazpromban korábban betöltött pozíciója is, ennek ellenére nem az orosz érdekek képviselője – viszont jól ismeri az orosz érdekeket, és megfelelően képes azokat elmagyarázni – így kommentálta az Origónak Nógrádi György az egykori német kancellár Berliner Zeitungnak adott nagyinterjúját. Véleménye szerint Schröder személye – aki hatavan éve tagja a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) és hét éven keresztül Németország kancellárja volt – igen megosztó ma Németországban. 

Felidézte: miután sok más nyugat-európai politikushoz hasonlóan, politikai karrierje után állást vállalt a Gazpromban, „Németországban leírták őt" – részint irigységből, részint pedig amiatt, mert Oroszország Németország ellenfele, sőt: ma már ellensége.

A volt kancellár interjúban tett kijelentése, mely szerint tavaly márciusban a küszöbön állt, majd különös hirtelenséggel meghiúsult az orosz–ukrán békekötés, Nógrádi György szerint nem új keletű információ, még akkor sem, ha a nyugati sajtó gyakorlatilag elhallgatta.

Nógrádi kiemelte: a feltételeket akkor mindkét fél hajlandó lett volna elfogadni, így megegyeztek volna egyebek mellett abban, hogy Ukrajna nem lép be a NATO-ba, Oroszország pedig a Krímen kívül nem tart igényt más területekre, a Donbász területén élő orosz kisebbség autonómiát kap Ukrajnán belül  írja az Origó.

Schröder most nyilvánosságra hozta, hogy egy hónappal a háború kezdete után Volodimir Zelenszkij békét akart kötni az oroszokkal, de az amerikaiak ezt nem engedték. Ez így van! Emlékezhetünk rá: az ukrán elnök akkoriban azt nyilatkozta, hogy ők boldogan befejezik a háborút, mert a győzelmi esélyeik Oroszországgal szemben gyakorlatilag a nullához konvergálnak. Erre akkoriban nem igazán figyelt fel a világ, és azt kell mondanom, hogy sajnos most sem figyel

– fogalmazott Nógrádi György az Origónak.

Ezt a háborút – folytatta a szakértő – az oroszok kezdték el, és az ukránok provokálták, amerikai utasításra.

A február 24-i orosz támadás előzményei sokkal régebbre nyúlnak vissza; Ukrajnában nagyon sok orosz származású állampolgárt megöltek. Ennek egyik legcsúnyább példája az volt, amikor egy épületet rágyújtottak az oroszokra – vagyis Ukrajna tulajdonképpen provokálta Oroszországot.

Ezt a háborút nagy valószínűséggel egyik fél sem fogja megnyerni – fűzte hozzá Nógrádi György. 

Egyes szakértők szerint fordulatot hozhat a háború menetében a jövő év novemberében esedékes amerikai elnökválasztás. Ezzel csak egy probléma van: addigra Európa további, elképesztő vereségeket szenved a válságban. A szankciós csomagok visszaütöttek: az igaz, hogy Oroszországot is érik veszteségek miatta, de Európa sokkal nagyobbat bukik

 – mondta Nógrádi György.
 

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott kijevi sajtóértekezleten 2023. november 4-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.