Alexander Schallenberg osztrák néppárti külügyminiszter a Financial Timesnak adott interjújában kijelentette, hogy Ausztriának az európai állam- és kormányfők közelgő csúcstalálkozóján az ukrán EU-csatlakozásáról szóló tárgyalási folyamat megkezdése mellett kellene szavaznia. Petra Steger, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai ügyekért felelős szóvivője ezt a lakosság masszív elárulásának tartja.
Ezért őrültség Ukrajna uniós csatlakozása az osztrákok szerint + videó
Ami Ukrajna uniós csatlakozását illeti, több mint szégyenletes látni, hogy osztrák kormánytisztviselők komolyan elkötelezték magukat egy teljesen irreális utópia megvalósítása mellett – jelentette ki Petra Steger osztrák jobboldali politikus. A képviselő szerint hazaárulást követ el a szövetségi kormány azzal, hogy támogatja Ukrajna csatlakozását.

Felidézte egy videóüzenetben, hogy 1993-ban az EU állam- és kormányfői Koppenhágában három feltételt határoztak meg, amelyeket egy országnak teljesítenie kell ahhoz, hogy csatlakozhasson az EU-hoz:
a politikai kritérium magában foglalja az intézményi stabilitást, valamint a demokratikus és jogállami berendezkedést, az emberi jogok tiszteletben tartását és a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét a csatlakozó országban. A gazdasági kritérium teljesítéséhez a kérelmezőnek működő piacgazdasággal kell rendelkeznie, és képesnek kell lennie arra, hogy ellenálljon az EU belső piacán belüli versenynyomásnak. A közösségi vívmányok kritériuma az uniós tagsággal járó kötelezettségek és célok birtoklására való képességet írja le.
Petra Steger szerint szégyenletes látni, hogy az osztrák kormányt egyáltalán nem érdeklik ezek a dolgok.
Több mint szégyenletes látni, hogy osztrák kormánytisztviselők komolyan elkötelezték magukat egy teljesen irreális utópia megvalósítása mellett. Nyilvánvaló, hogy a fekete-zöld koalíció egy színes párhuzamos univerzumba csöppent, és megfeledkezett a folyamatban lévő háborúról. Ez a tény önmagában elég kellene hogy legyen ahhoz, hogy teljesen kizárják Ukrajna uniós csatlakozását
– jelentette ki az FPÖ politikusa.
További Külföld híreink
– Ez az ország egyáltalán nem felel meg a felvételhez szükséges koppenhágai kritériumoknak. A rendkívül alacsony gazdasági szinttől kezdve a burjánzó korrupción át a nem megfelelő jogállamiságig. És Ukrajna demokratikus szempontból is rossz úton jár a jövő évi szükséges elnökválasztás elmaradásával. Érthető, hogy háború idején nehezebb választásokat tartani, de egy olyan ország, amelyben nem lehet demokratikus választásokat tartani, nem tárgyalhat egyúttal az uniós tagságról sem – folytatta Steger, majd hozzátette, hogy
ráadásul az olyan nettó befizető államoknak, mint Ausztria, ismét ki kellene fizetniük Ukrajna uniós csatlakozásának számláját. Az Erópai Bizottság számításai szerint Ukrajna 186 milliárd eurót kapna az EU költségvetéséből csatlakozás esetén, miközben az újjáépítés költségeit jelenleg mintegy 750 milliárd euróra becsülik. Ez további súlyos terheket róna az osztrákokra, és az EU végleg adósságunióvá alakulna át, ami nyilvánvalóan a brüsszeli centralisták célja is.
Az FPÖ arra szólította fel a kormányt és különösen a külügyminisztert, hogy ne hallgassa el a részleteket, Karl Nehammer kancellár pedig ellenezze Ukrajna uniós csatlakozásának megkezdését a héten tartandó EU-csúcson.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kijevi megbeszéléseit követő sajtóértekezleten 2023. november 4-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az Európai Unió tönkreteszi a demokráciát Európában
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.

Így sikerült megfékezni az erdőtüzeket + videó
Jelentős eredményeket értek el a tűzoltók a dél-európai országokban és Törökországban is.

Egymásnak estek a ragadozók a népszerű tengerparton + videó
Az emberek megdöbbenve nézték a kibontakozó harcot.

A Kneecap-botrány: uszítás és antiszemitizmus
Az ír raptrió botránya nemcsak művészeti, hanem súlyos morális és biztonságpolitikai kérdéseket is felvet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Az Európai Unió tönkreteszi a demokráciát Európában
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.

Így sikerült megfékezni az erdőtüzeket + videó
Jelentős eredményeket értek el a tűzoltók a dél-európai országokban és Törökországban is.

Egymásnak estek a ragadozók a népszerű tengerparton + videó
Az emberek megdöbbenve nézték a kibontakozó harcot.

A Kneecap-botrány: uszítás és antiszemitizmus
Az ír raptrió botránya nemcsak művészeti, hanem súlyos morális és biztonságpolitikai kérdéseket is felvet.